A portálon kedden megjelent interjúban Szánthó Miklós azt mondta: a konferenciával hagyományt teremtenek és erőt is mutatnak, annak idén is több mint kétszáz külföldi résztvevője lesz, mások mellett kormányfők, kongresszusi képviselők, jobboldali pártok vezetői, európai és amerikai tagállami miniszterek, a texasi legfőbb ügyész. Budapestre várják Kari Lake arizonai republikánus politikust, akit Donald Trump lehetséges alelnökjelöltjeként emlegetnek - mondta.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója a CPAC Hungary jelentőségét abban látja, hogy mindenki megértse: már rég nem politikai oldalak vagy ideológiák közötti harcról van szó, ugyanis "a józan észre, életmódunk természetesnek gondolt alkotóelemeire rontott rá a valóságtól egyre rugalmasabban elszakadó woke-őrület". Ezt a Fehér Házat uraló amerikai liberális politikai elit, amely mára "belebolondult a politikai korrektségbe", a nemzetközi doktrína szintjére emelte.
Azzal kapcsolatban, hogy a tanácskozáson kiemelt téma lesz az ukrajnai háború, kifejtette: a világtérrend átformálódóban van, az Egyesült Államoknak a teljesen hegemón státusza megkérdőjeleződőben van. Ez nem azt jelenti, hogy holnapután ne lenne továbbra is "masszív erőcentrum", de azt igen, hogy felemelkedőben vannak más "játékosok" is - és a vezető szerep leértékelődése bárkit "meggondolatlanná, túlmozgásossá" tehet. Ez már önmagában is konfliktushelyzeteket eredményezhet, amit tetéz a woke-ideológia nemzetközi doktrína szintjére emelése. A kettőnek "a veszélyes gyúelegye" érzelemvezérelt külpolitikát eredményez, amely teljesen téves következtetésekre vezet, például az ukrajnai orosz agresszióra adandó válaszokkal kapcsolatban. A háborús pszichózis fokozásával hosszú távon az Egyesült Államok is veszít, hisz legjobb szövetségese, Európa gyengül, ha teljesen leválik az olcsó orosz energiahordozókról, Moszkva pedig egyre közelebb kerül Pekinghez - mondta Szánthó Miklós.
Abban bízik - mondta -, hogy a CPAC-konferencia hatására még többen, még mélyebben meg fogják érteni, hogy a magyar békepárti álláspont - bár Magyarország stratégiai érdekrendszeréből indul és oda tér vissza - alapvetően illeszkedik a Nyugat "geostratégiai horizontjába".
"Ha a háború térben és időben is tovább szélesedik, és a transzatlanti világ vezetői továbbra is Ukrajna végső győzelemhez vezető felfegyverzésében látják a konfliktus egyedüli megoldását, az egyidejűleg eredményezi Európa gazdasági megrogyását és egy új, kínai-orosz tengely kialakulását a nagykontinensen" - tette hozzá Szánthó Miklós, aki szerint ha ma valaki Európa érdekét tartja szem előtt, akkor a magyar békepárti álláspontot támogatja.
Egyúttal emlékeztetett a magyar kormányfő által a tavalyi CPAC Hungaryn megfogalmazott 12 pontra, amelyek szerinte fogódzóul szolgálhatnak más nemzeti erőknek is.