2023. 10. 05. Csütörtök Aurél napja
Jelenleg a TV-ben:

Csak csonthalom?

Következik:

Napindító 04:00

Belföld

Számvevőszéki vizsgálat Szegeden

Számvevőszéki vizsgálatot kezdeményezett a Miniszterelnökség a szegedi önkormányzattal szemben. Szeged városa ugyanis 16,2 milliárd forintot kapott a kormánytól egy sportuszoda építésére, de a pénzt egy kereskedelmi bank számláján tartotta, nem pedig a törvényi előírás szerint a Magyar Államkincstárban. A szegedi Fidesz alelnöke szerint az eset példátlan a Modern Városok Program történetében.

  • Számvevőszéki vizsgálat Szegeden

Szeged szocialista vezetése az uszodára kapott 16,2 milliárd forintot nem a törvény által előírt államkincstári számlán, hanem egy kereskedelmi bankban tartotta. A Miniszterelnökség korábban már felszólította Botka Lászlóékat, hogy a város tartsa be a törvényt, de az önkormányzat eddig ennek nem tett eleget. A városháza közleményben azt írta, az állami támogatást a kormány kérésének megfelelően átutalja majd a Magyar Államkincstárnál elkülönített számlájára. A szegedi Fidesz alelnöke szerint a törvény alapján ezt már tavaly decemberben meg kellett volna tenni.

A Miniszterelnökség szerint a szegedi városvezetés átláthatatlanná tette a támogatás felhasználását, ami felveti annak gyanúját, hogy a város vezetése másra fordította az összeget. A tárca emellett azt is kifogásolja, hogy a önkormányzat a vonatkozó jogszabályi előírások ellenére nem küldte meg a beruházással kapcsolatos kötelező elszámolást sem, ezért kezdeményezték, hogy az ÁSZ indítson vizsgálatot az ügyben.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

A mai Vezércikkben a meghívott vendégek karcos és határozott véleményt formáltak Brüsszel – az uniós pénzek feltételeivel kapcsolatos – üzengetéséről, a zuglói szocialista ingatlanbotrány új fejleményeiről, Karácsony Gergely gyenge magyarázkodásáról a gigászi BKV-prémiumok ügyében, továbbá az adatvédelmi szempontból aggályos fővárosi lakógyűlésről.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!