2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Számos robbanótest került elő a Műegyetemnél

Elszállították a Műegyetemnél kedden talált robbanószerkezeteket. A tűzszerészek a környéket 100 méteres körzetben lezárták, a környező három társasházból pedig csaknem 150 embert kitelepítettek. A bomba száz méteren belül súlyos, néhány méteren belül pedig halálos sérüléseket is okozhatott volna.

Kedden találták meg ásás közben a robbanószerkezeteket a Műegyetem munkatársai. Azonnal hívták a tűzszerészeket, akik délre fejezték be a robbanószerkezetek kiásását és azonosítását. Munkájukat nehezítette, hogy a vasbeton keret miatt fémkeresőt nem tudtak használni.

„Találtunk 76 milliméteres páncéltörő gránátot kilőtt állapotban, éles gyújtószerkezettel, M8 típusú szovjet harcirészt, ez egy rakétamaradvány, találtunk továbbá néhány gyalogsági lőszert, illetve tüzérségi lőszerhüvelyt éles csappantyúval” – sorolta Ember István, a Magyar Honvédség járőrparancsnoka.

Ha a páncéltörő gránát felrobbant volna, a repeszek 10 méteres körzetben halálos, 100 méteres körzetben pedig súlyos sebesüléseket okoztak volna.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!