2024. 09. 15. Vasárnap Enikő, Melitta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Szent Péter esernyője 13:00

Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Egyre többen jelentkeznek területvédelmi tartalékosnak

Egyre többen jelentkeznek az ország számos pontján területvédelmi tartalékosnak, tovább erősítve a Magyar Honvédség tartalékos állományát – közölte a honvédelmi miniszter hétfőn Gödöllőn.

  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Egyre többen jelentkeznek területvédelmi tartalékosnak

A Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred laktanyájában tartott sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, a magyar kormány évekkel ezelőtt haderőfejlesztésbe kezdett, mert Magyarországnak szüksége van olyan erős haderőre, amely képes megvédeni a magyar emberek életét, vagyonát, kultúráját, de erős magyar haderőre van szükség ahhoz is, hogy az ország a NATO-feladataiból fakadó kötelezettségeinek is meg tudjon felelni.

Elmondta: az elmúlt két évben megváltoztatták a toborzás, a figyelemfelkeltés módját, hogy minél több magyar megismerkedhessen a honvédséggel. Felidézte, a hivatásos haderőben az Embert a vasra! elnevezésű kampány tartalma az volt, hogy az újonnan beérkező modern, magas minőségű, sok elemében digitális eszközökhöz speciális képzettségű fiatalokat keressenek hivatásos katonának.

A most zajló "Szeretem, megvédem!" kampány – folytatta - a területvédelmi tartalékosok hadseregbe való hívásáról szól, az ország teljes területét lefedi, és azokat kívánja megszólítani, akik érdeklődnek a honvédelem iránt, érzik magukban a képességet és az elszántságot, hogy önmagukon túlmutatóan Magyarországért, a nemzetünkért tegyenek, ugyanakkor meg akarják tartani munkájukat, folytatni kívánják tanulmányaikat, összeegyeztetve vállalásukat civil életükkel.

A sajtótájékoztatóval egy időben zajló lőkiképzés-előkészítő foglalkozás is a kiképzés része – jegyezte meg -, amely egy öthetes modul, s amelyet el lehet végezni akár hétvégente is. Jelenleg az ország 21 pontján történik különböző helyszíneken alapkiképzés – közölte, hozzáfűzve, hogy a területvédelmi tartalékosok helyben tudnak majd szolgálatot teljesíteni, alapvetően a hivatásos haderő támogató, kiegészítő funkcióiban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszámolt arról is, hogy jelentős változásokat vezettek be az illetményt érintően. A magyar területvédelmi erőkhöz csatlakozók bruttó 600 ezer forint rendelkezésre állási illetményt kapnak egy évben, amely havi 50 ezer forintos részletekben jut el hozzájuk, szerződéskötéskor pedig bruttó 150 ezer forint illeti őket, és ajánlási bónuszt is bevezettek.

Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese elmondta, hogy a júniusában indult, kifejezetten a tartalékos katonákat megszólítani kívánó "Szeretem, megvédem!" toborzó kampány tapasztalata, hogy a felhívás hatására több ezer fiatal érdeklődött a szolgálati forma után, és mintegy 2700-an már jelentkeztek is.

Az altábornagy szólt arról is, hogy a Magyar Honvédség haderőfejlesztése keretében elindult egy úgynevezett területvédelmi képesség kialakítása, ami arra épül, hogy minden vármegyében létrehoztak egy zászlóaljat, három vármegye pedig egy ezredet alkot. Ebbe az ezredbe azokat a tartalékosokat várják, akiknek van idejük, és van elszántságuk, hogy megkapják a katonai kiképzést.

Területi elven szervezik, és építenek a lokálpatriotizmusra – hangsúlyozta -, hiszen a "szeretem-megvédem" gondolat arról szól, hogy felkészítik a fiatalokat arra, hogy legyenek képesek megvédeni szűkebb hazájukat, környezetüket, ha ez szükséges, vagy egy esetleges krízishelyzetben határozottan és szervezetten tudjanak reagálni az eseményekre.

Szólt arról is, hogy a toborzókampányuknak nemcsak a tartalékos szolgálati formára van hatása, hanem a hivatásos szerződéses állományba jelentkezők létszáma is megduplázódott.

Fotó: Tartalékos katonák a fegyver szét- és összeszerelését gyakorolják a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által elindított Szeretem, megvédem! elnevezésű toborzókampánya keretében jelentkezők kiképzésén a sántosi lőtéren 2024. augusztus 22-én. MTI/Kacsúr Tamás

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Bayer Zsolt: Újra elindul a blogom

Bayer Zsolt: Újra elindul a blogom

Gyors reagálású, mozgékony haderő a blog, mely segít levezetni a hirtelen felháborodást mind a blogolóban, mind az olvasóban - írta Bayer Zsolt a Magyar Nemzeten megjelent írásában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!