2024. 10. 16. Szerda Gál napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség felkészült

A Magyar Honvédség felkészült, készen áll és jelenleg 367 katona teljesít szolgálatot a gátakon – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn Nagy István agrárminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón, Mosonmagyaróvár határában a Lajta gátjánál.

  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség felkészült

A honvédelmi miniszter kiemelte: három órán belül több mint ezer katonát tudnak megmozdítani, 24 órán belül pedig több mint négyezret. Amennyiben ennél több katonára lenne szükség, akkor a területvédelmi tartalékosokat mozgósítják.

Elmondta, hogy a Lajtánál jelenleg a győri Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred 150 katonája teljesít szolgáltot.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy szükség esetén H-145-ös helikoptereket és páncélos, illetve úszni tudó járműveket is be tudnak vetni.

Kitért arra, hogy a Bécsi-medencében sok eső esett, ami azt jelenti, hogy a Dunán elérheti a víz szintje a 2013-as szintet, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál megközelítheti az 1997-es és 2009-es szintet.

Hangsúlyozta: a katonák várják, hogy bárhol, ahol szükség van rájuk, bevethetők legyenek. „A Magyar Honvédség kész van, itt van, számíthatnak ránk, vigyázunk önökre” – tette hozzá.

Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a katonák jelenleg a Lajta gátjait magasítják homokzsákokkal.

A folyón lezárták azokat a zsilipeket, amelyek a városba vinnék a vizet, így a Lajta és a Malom-ági Lajta vízszintje alacsony – mondta, hozzátéve, hogy ha szükség lenne rá, megvannak a tervek arra, hogy szükségtározót nyissanak és a termőföldekre vezessék el azt a vizet, ami veszélyeztetné Mosonmagyaróvár biztonságát.

Az agrártárca vezetője kiemelte, hogy Magyarország többször átélt már hasonló méretű árvizet, a kormánynak van gyakorlata és tapasztata abban, hogy hogyan kell megvédeni az országot ilyen természeti katasztrófa esetén.

Nagy István szólt arról is, hogy az önkéntesek egyelőre az önkormányzatoknál jelezhetik segítő szándékukat, ahol elérhetőségeik megadását követően, szükség szerint tájékoztatják őket arról, hogy hol és milyen formában tudnak segíteni a védekezésben.

 

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!