2019. december 5.,
csütörtök, Vilma napja

Szakács László: Lackner hazudik

2019. október 30., szerda 18:24

Hazugsággal vádolta meg Lackner Csabát az MSZP elnökhelyettese. Szakács László azt mondta, hogy a Hír TV által bemutatott hangfelvételen Lackner nem mond igazat, amikor arról beszél, hogy Kispest szocialista polgármesterének hárommillió forintot kellett visszaosztani egy beruházás után. Szakács László szerint emiatt nem vizsgálják Gajda felelősségét. Lacknert kedden zárta ki tagjai közül az MSZP, miután korrupciós botrányba keveredett.

A szocialista kispesti önkormányzati képviselő a szintén szocialista kispesti polgármestert vádolta korrupcióval ezeken a felvételeken, amelyeket október elején hozott nyilvánosságra a Hír Tv. A Lackner Csaba azt állította Gajda Péterről, hogy egy önkormányzati mutyi után 3 milliót kellett neki visszaosztania. Gajda Péter a Hír Tv kérdésére rágalmazással vádolta meg nem Lacknert.

Az MSZP elnökhelyettese szerint hazudik Lackner Csaba, ezért Gajda Péternek nem kell tartania a pártból való kizárástól.

Lackner Csabát kedden kizárták a szocialista pártból. Szerettük volt megtudni tőle, hogy ezek után visszaadja-e önkormányzati mandátumát és hogy mit szól ahhoz, hogy a volt párttársai hazugsággal vádolják, de szerdán már nem vette fel a telefonját.

Lackner Csaba ügyvédje közben az írta, hogy kérdéseink nem jogi, hanem politikai jellegűek, ezért azokra nem tud válaszolni. Lackner Csaba ugyanis a politikai ügyeit maga intézi. Barabás Éva szerint ügyfele az MSZP-ből való kizárásáról határozatot még nem kapott, erről csupán a médiából értesült.

Hír TV