2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Startol az ellenzéki előválasztás

Ma indul az ellenzéki pártok által meghirdetett előválasztás, amelynek célja, hogy megtalálják az egyetlen és legesélyesebb indulót a Fidesz-KDNP jelöltjével, Tarlós Istvánnal szemben. Az első, baloldali fordulóban a szocialista Horváth Csaba csap össze a Párbeszéd társelnökével, Karácsony Gergellyel. Zugló polgármestere híradónknak elmondta, bízik abban, hogy az előválasztás második fordulójában részt vesz a többi párt is, így EGY közös jelöltet tudnak indítani Tarlós Istvánnal szemben.

  • Startol az ellenzéki előválasztás

Az előválasztás célja, hogy ne egy illiberális helytartó vezesse a fővárost, hanem valaki a budapestiek érdekében dolgozzon - jelentette ki a köztévé stúdiójában a liberálisok főpolgármester jelöltje. Sermer Ádám szerint a most kezdődő ellenzéki előválasztás célja, hogy egy jelölt álljon szemben Tarlós Istvánnal.

Természetes, hogy kell egy olyan közös együttműködés, aminek a végén egy jelölt áll föl Tarlós Istvánnal szemben. Hogy ez az egy jelölt végül ki lesz, az azt mondom és most ebben pillanatban is azt kell mondjam, hogy és látva az országgyűlési választások eredményeit azt gondolom, hogy ez magától érthetődő, hogy szinte teljesen mindegy, hogy ha van megfelelő ellenzéki együttműködés emögött a személy mögött, hogy ha ez kialakítható, akkor egészen biztosan ő lesz a következő főpolgármester Tarlós István után– mondta Sermer Ádám, az MLP főpolgármester-jelöltje. A szocialisták jelöltje a Facebook-on jelentette be: regisztrált az előválasztáson való részvételre.

Kedves budapesti barátaim! Néhány perccel ezelőtt írtam alá a budapesti előválasztáson való részvételemet szolgáló nyilatkozatot és kaptam kézhez azt az ajánlóívet, amelyen engem támogathattok, ha jelöltségemmel egyetértetek– mondta Horváth Csaba az MSZP főpolgármester jelöltje. 

A DK egyelőre nem állít saját jelöltet, az előválasztást a párt viszont segíti: az irodáikat ajánlották fel helyszínként.

Lehetett volna talán más megoldás is, de ha ez a megoldás, akkor nyilván ebben vagyunk érdekeltek, hogy ez sikeres legyen. És a végén pedig az lesz a fontos, hogy egy jelölt maradjon Tarlós Istvánnal szemben, egy olyan jelölt, akinek van is esélye nyerni a választáson– jelezte Gréczy Zsolt a DK országgyűlési képviselője. 

Zugló polgármestere múlt pénteken jelentette be: elindul a választásokon. Karácsony Gergely a HírTV kérdésére azt mondta: indulásának alapfeltétele volt az előválasztás bevezetése. Hozzátette: bízik abban, hogy a Jobbik is együttműködő lesz abban, hogy végül egy közös ellenzéki jelölt induljon.

Számítok arra, hogy ha a jobbiknak van jelöltje akkor elindul az előválasztáson. Amennyiben Puzsér Róbertet támogatják akkor ez a megállapodás már meg is született. Lényeg az, hogy egy az egy ellen és az az egy az valóban a budapestiek jelöltje legyen és ne egy pártalku alapján a kalapból előhúzott, még akkor sem, ha ez egy kiváló ember, vagy egy kiváló jelölt,. Sokkal könnyebben fogja tudni megmozgatni a budapestieket, ha valóban a budapestiek támogatását szavazatokban is maga mögött tudja – nyilatkozta Karácsony Gergely.

Puzsér Róbert a Facebookon ment neki Zugló polgármesterének. Az LMP által támogatott független jelölt a parlamenti választásokon tett igéreteit kérte számon Karácsony Gergőn, aki szerint: Nemrég még ötvenegy százalékos parlamenti többséggel akart alkotmányozni, és aki miniszterelnök-jelöltként három államcsődnyi ígéretet hazudott a magyarok pofájába!

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!