2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Sok turistát várnak a Dunakanyarban

Jó turisztikai szezont várnak a Dunakanyar települései. A térség az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, és idén is több milliárd forint jut beruházásra. Jelentősen bővül a szentendrei Skanzen bemutatóhelye, megújul a verőcei és a zebegényi strand, és fejlődik a közlekedési hálózat is.

  • Sok turistát várnak a Dunakanyarban

A csaknem négyezer fős Verőce forgalma rövidesen megélénkül: a szezonban nem ritka, hogy kétszeresére duzzad az itt lakók száma. Hogy a nyaralók kiszolgálása megfelelő színvonalú legyen, a kormány hozzájárul a falu strandjának fejlesztéséhez.

„A kormányzat számára fontos a Dunakanyar turisztikai fejlesztése, de az itt lakók szempontjából is fontos, hogy minél igényesebb körülmények között, minél szebb strandokon tudjanak a Dunában nyáron fürdőzni, vagy a Duna-partra lemenni. Ezért volt fontos a kormány számára is, hogy idén egymilliárd forintot biztosítson a dunakanyari strandok megújítására” – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az M2-es autóút négysávossá tétele, valamint a vonat- és hajóközlekedés fejlesztése várhatóan jelentősen növeli majd a Dunakanyarba látogatók számát. Éppen ezért a térség települései hozzákezdtek az infrastruktúra bővítéséhez.

„Strandfejlesztést mindenképpen szeretnénk. A mi Duna-partunk kiválóan alkalmas arra, hogy egy hatalmas sportközpontot tudjunk kialakítani, és ennek az első pillérei le lettek téve” – mondta Ferencz Gyöngyi, Szob polgármestere.

A Dunakanyar turisztikai fejlesztése kiemelt feladata a kormánynak, a következő években várhatóan egyre több látványelem újul meg a térségben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!