2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Sírva fogadta a letartóztatását a kegyetlen gyilkos

Elsírta magát az emberöléssel gyanúsított férfi, amikor a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

  • Sírva fogadta a letartóztatását a kegyetlen gyilkos

A férfi, miután brutális módon meggyilkolta barátnőjét a XIII. kerületben, öt napig bujkált. Információink szerint egy gyroszos ismerte fel, aki azonnal hívta a rendőröket.

Bilincsben és vezetőszáron kísérték a Budai Központi Kerületi Bíróságra a férfit, aki brutális kegyetlenséggel megölte barátnőjét a múlt héten. T. Róbert július 13-án előbb bántalmazta majd többször nyakon szúrta egy késsel a fiatal nőt annak albérletében. A 35 éves férfi letartóztatásáról pénteken döntöttek.

A végzést a gyanúsított és védője is tudomásul vette. A férfi vallomás tételközben többször is elsírta magát.

A férfi ügyvédje szerint védence napokon át gyötrődött, vívódott magában. Kijelentette az elkövető nem kóros elmeállapotú, megítélése szerint beszámítható volt tettének elkövetésekor is. Szerinte erre utal, hogy az eddigi bizonyítási eljárás során tisztán és érthetően idézte fel és mutatta be, hogy miként követte el a gyilkosságot. A gyanúsítottra így is elmeorvosi vizsgálat vár.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!