2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A közvetítő 03:00

Belföld

Simicskó István: Minden Istenben hívő embernek küzdenie kell, hogy megvédjük a jelképeinket

Barbár cselekedetnek nevezte a kőkeresztek letörését a Keresztény Demokrata Néppárt frakcióvezetője. Simicskó István szerint az ilyen rongálás ellen fel kell lépni. A kormánypárti politikus szerint sajnálatos módon olyan világban élünk ahol ezek a cselekedetek mindennapossá váltak.

  • Simicskó István: Minden Istenben hívő embernek küzdenie kell, hogy megvédjük a jelképeinket

Pár nappal ezelőtt három férfi törte le a Margit híd kőkeresztjeit. Miután megtudták, hogy keresi őket a rendőrség önként feladták magukat. Tettüket azzal magyarázták, hogy részegek voltak.

"Ez ellen küzdeni kell, minden Istenben hívő embernek, hogy megvédjük a jelképeinket"

- mondta Simicskó István, aki hozzátette, hogy sajnálatos módon olyan világban élünk, ahol mindennaposakká válnak az ilyen esetek.

Nem ez volt az első eset, hogy vandálok áldozatává váltak a Margit híd kőkeresztjei. 2020 novemberében egy fiatal pár sétált az átkelőn, amikor egyikük úgy döntött megrongálja a katolikus jelképet.

Bevallásuk szerint nem akarták ellopni a kereszteket, hirtelen ötlet vezérelte őket. Egy büntetőügyvéd szerint az ilyen elkövetők akár öt év letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak.

"Aki a keresztény értékeket, a keresztény jelképeket megrongálja, letördeli, adott esetben felgyújtja, akár szélsőséges esetben templomokat is fel akarnak robbantani - mert ilyenről is hallani Nyugat-Európában - az mind mind barbarizmus, el kell ítélni" - fejtette ki Simicskó István.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Új ellenzéki összefogás? + videó

Új ellenzéki összefogás? + videó

Hónapokon át csak vitázott egymással Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter, de az utóbbi időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy az új-baloldal és az ó-baloldal vezére közötti összefogás hamarosan valósággá válhat - írja a Magyar Nemzet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!