2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Sikeres védekezés

Magyarország és Szlovénia a járvány ellen legsikeresebben védekező uniós tagországok között van. Ez pedig az időben meghozott intézkedéseknek köszönhető - mondta a köztársasági elnök azután, hogy találkozott szlovén kollégájával. Áder János Borut Pahor-ral való tárgyalása után azt mondta: a migrációs kérdések mellett tárgyaltak a határ-térség nagyobb települései közti infrastrukturális bővítésről, valamint a Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátum létrehozásáról.

  • Sikeres védekezés

Szoros összefüggés van a magyar és a szlovén gazdaság sikere között.

Így jellemezte a két ország kapcsolatát a külgazdasági és külügyminiszter, szlovén kollégájával tartott megbeszélését követően. Szijjártó Péter elmondta: a két ország közti kereskedelmi forgalmat bővíteni szeretnék, ezért is készítik el közösen Muravidék és Rábavidék gazdaságfejlesztési stratégiáját.

Katonai tiszteletadás mellett fogadta szlovén kollégáját Áder János köztársasági elnök.

A megbeszélésen a migrációról valamint a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatásokról is szó esett. Áder János úgy fogalmazott:

Szlovénia és Magyarország a legsikeresebben védekező uniós országok közé sorolható.

A köztársasági elnök hozzátette: a kétoldalú regionális gazdaságfejlesztési programok folytatásáról és a Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátum létrehozásáról is döntés született.

Palkovics: A fenntartható turizmust támogatja Magyarország és Szlovénia is

Szlovénia az elmúlt időszakban a fenntartható, zöld turizmusra helyezte a hangsúlyt, ezt a törekvést Magyarország is támogatja - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a szlovéniai turizmust népszerűsítő rendezvényen. 

Az eseményen, amelyen jelen volt a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó szlovén államfő, Borut Pahor is, a miniszter kiemelte: a fenntartható turizmus új szakmai feladat a turisztikai vállalkozások előtt, és Magyarország minden megvalósítható megoldást támogatni fog, amely szolgálja a két ország közötti kapcsolatok fejlesztését e téren.

Szlovénia és Magyarország folyamatosan keresi a lehetőséget a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére

- mondta, külön kiemelve a technológiai együttműködéseket.

Hozzátette, hogy Szlovénia jelentős eredményeket ért el az automatizált ipari gyártókapacitás fejlesztésében, Magyarország pedig elkötelezett az elektromobilitás fejlesztése iránt.

A miniszter örömét fejezte ki, hogy számos új javaslatot kaptak a közös fejlesztések erősítésére.

Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter azt emelte ki, hogy a turizmus országa egyik húzóágazata, az ország GDP-jének 10 százalékát biztosítja.

Magyarországgal jó az együttműködés, a beutazók között a magyarok az ötödik helyet foglalják el

- mondta.

Robert Kokalj, Szlovénia Magyarországra delegált nagykövete közölte: az elmúlt két évben háromnegyedével emelkedett a Szlovéniába látogató magyar turisták száma. Szerinte ez is bizonyítja, hogy a magyarok kedvező véleménnyel vannak a Szlovénia által kínált turisztikai szolgáltatásokról.

Kapcsolódó tartalom:

Szijjártó Péter: Együttműködik Magyarország és Szlovénia a gazdaság újraindításában

HírTV/MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!