2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Semmisnek nyilvánították a sukorói telekügyletet

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán jogerősen semmisnek mondta ki a telekcsere-szerződést. A szövevényes, több szálon futó ügyben Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök perét szeptemberre halasztotta a Budapest Környéki Törvényszék.

Jogerősen semmisnek mondta ki szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King’s City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.

A táblabíróság döntésével elutasította az alperes eljárási kifogásait. Kimondta: a semmisség oka egyebek mellett a jogszabály megkerülése, vagyis az, hogy a felek célja a nyilvános versenyeztetést elkerülése volt.

A csereszerződést 2008 nyarán kötötte meg az alperes – a turisztikai beruházásban érdekelt befektetőcsoportot képviselő Joav Blum izraeli–magyar üzletember – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel. A megállapodás értelmében a tulajdonában levő két albertirsai külterületi, valamint egy pilisi külterületi ingatlant cserélték volna el a magyar állam tulajdonában álló húsz sukorói külterületi ingatlanért.

Az MNV és Blum is visszakapja földjeit

A Fejér Megyei Bíróság tavaly decemberben semmissé nyilvánította a megállapodást, értékaránytalanságra hivatkozva. A bíróság szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) hibázott, amikor Joav Blum gyümölcsöseit túl-, a King’s City-beruházáshoz szükséges, cserébe adott sukorói állami földterületeket pedig alulértékelte a szerződésben.

Mivel az ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú döntést, vissza kell állítani az eredeti állapotot. Vagyis az MNV Zrt. és Blum is visszakapja az eredeti földjeit. Az üzletembernek ezenkívül kamatostól visszajár az államnak négy éve kifizetett 296 millió forint értékkülönbözet, sőt az illeték és egyéb jogcímeken lerótt további 300 millió forint is.

Szeptemberre halasztotta annak a személyiségi jogi pernek a tárgyalását a Budapest Környéki Törvényszék, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök indítottak az elszámoltatási kormánybiztos, államtitkár Budai Gyula ellen.
A következő tárgyaláson valószínűleg Budai távollétében is ítélet születik.

Az ismételt halasztásnak az az oka, hogy a keddi tárgyaláson Budai Gyula nem jelent meg.

Az évek óta húzódó személyiségi jogi per fő kérdése az, hogy megsértette-e a volt miniszterelnökök jó hírnevét az alperes Budai Gyula, amikor egy 2010-es sajtótájékoztatón azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai és Gyurcsány is hamisan tanúskodott az ügyészség előtt. (MTI)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!