2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Schiffer megszorítással riogat

Az LMP abban reménykedik, hogy országosan meg tudja sokszorozni az erejét – erről Schiffer András, a párt társelnöke beszélt.

Schiffer András a Fővám téren adta le a voksát, majd sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta: csak néhány helyen van esélyük a fővárosban, de aki változást akar Budapesten, annak az LMP polgármesterjelöltjeire kell voksolnia, mert csak így tudnak bekerülni képviselőik a Fővárosi Közgyűlésbe. Schiffer szerint a kormány megszorításokra készül, és az ellenzékből csak az ökopárt képes megvédeni ettől az embereket.

„Azért is fontos elmenni szavazni, mert holnaptól minden bizonnyal Orbán Viktor egy második Bokros-csomagot fog rázúdítani a magyar emberekre. Egy ilyen megszorító csomagtól egyedül az LMP képes megvédeni a magyar választópolgárokat, erre az egymást hátba szúró, egymást folyamatosan eláruló, levitézlett álbaloldali erők nem képesek. Az LMP akkor képes megvédeni az embereket a következő négy évben, akkor vagyunk képesek kihívást intézni Orbán Viktor rendszerével szemben 2018-ban, ha a mai választáson meg tudjuk sokszorozni az erőnket” – fogalmazott Schiffer András.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!