Az EU szivárvány színekbe öltözve is a globális nagytőkét védi, hiszen az érvelésének a legnagyobb része ezeknek az érdekeknek a védelméről szól – mondta a 168 Órának Schiffer András ügyvéd. Az LMP alapítója megkérdőjelezte Brüsszel kisebbségvédelmi felszólalását, majd elmondta: amikor a nemzeti kisebbségek nyelvi jogai sérülnek, az uniós szervek ilyenkor már távol tartják magukat ezektől az ügyektől. Hozzátette: A pedofilellenes törvény homoszexuálisokat érintő passzusa alapján közvetlen joghátrány nem éri az egyes személyeket, csak közvetett joghátrányt szenvednek el; például egy bizonyos korosztály felé nincs kellő mértékben bemutatva, hogy van ilyen szexuális irányultság.
Ezúttal is négy vendéggel igyekeztünk a különböző témákat egy kicsit könnyedebb köntösben megvizsgálni és lendületes hangvételben megbeszélni a legfontosabbakat. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A rendőrség célja az volt, hogy kiszűrjék az ittas vagy bódult állapotú sofőröket. Amelyik sofőrnél a szonda kimutatja az alkoholfogyasztást, akár el is vehetik a jogosítványát.
Komolynak nevezhető az a magát értelmiséginek nevezhető „figura”, aki a kávézókba viszi magával a laptopját és megfejti a közügyeket? Teszi fel a kérdést a Visszafoglalás két műsorvezetője: Megadja Gábor, a XXI.Század Intézet kutatási igazgatója és Molnár Károly Attila eszmetörténész, professzor, egyetemi tanár.