2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Rövidebb idő alatt jutnak szakmához a felnőttek

A jelenleginél rövidebb idő alatt szerezhetnek szakmákat a felnőttek az ősszel induló új rendszerben - írta keddi számában a Magyar Nemzet, a felnőttképzésben tervezett változtatásokat ismertetve.

  • Rövidebb idő alatt jutnak szakmához a felnőttek

A szakképzési rendszer átalakítása a tanulni vágyó felnőtteknek is kedvező változásokat hoz - idézte a lap a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárt.

Pölöskei Gáborné elmondta: az, hogy a 174 alapszakmát ezentúl csak iskolarendszerben, azaz technikumban vagy szakképző iskolában lehet tanulni, korántsem jelenti azt, hogy a felnőtteknek is 3-5 évig iskolapadban kell ülniük.

Az iskolarendszerű oktatás állami bizonyítványt, minőségi garanciát, ingyenességet jelent, de nem egyenlő a klasszikus nappali tagozattal. A felnőttek az elméleti ismereteket a konzultációk mellett e-learning formájában, digitális tananyagokon keresztül is elsajátíthatják, nem kell mindennap bejárniuk. A gyakorlati részt pedig akár a saját vállalatuknál is teljesíthetik.

Fontos az is, hogy a felnőtteknek nem oktatnak közismereti tárgyakat, és beszámítják a korábbi végzettségeiket, sőt nemcsak a papírral igazolt, hanem a gyakorlatban meglévő előzetes tudást is. A csoportos képzés mellett egyéni képzési utakra is lehetőség lesz.

Mindennek köszönhetően akár a teljes óraszám negyven százaléka alatt is megszerezhetik a bizonyítványt. Egy kétéves képzés például tíz hónap alatt elvégezhető lesz - magyarázta Pölöskei Gáborné.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!