Erdős László, Gajda Péter kispesti polgármester és az MSZP sajtófotósa 2019. május 24-én tett szert, kétes, országos hírnévre, ugyanis Ferenczi István LMP-s politikus éppen rajtakapta, amint az utcán leszedi, rongálja a zöld párt plakátjait.
Az akkor készült képek tanúsága szerint Erdős több, lámpaoszlopra felszerelt plakátot szedett le és ezeket betette kocsija hátsó ülésére. Az LMP-sek által tetten ért fotós ezután inkább elkezdte visszarakosgatni a plakátokat az oszlopokra. Lackner Csaba többek között Erdősről is mesélt beszélgetőtársainak az elhíresült kispesti hangfelvételeken.
Botrányok
– Te az Erdős Lacit ismered? A kamerás gyerek, aki letépkedte az LMP-s plakátokat. Tegnap fejek hulltak. Elmondom neked, hogy a Gajda felterjesztette őt Kispestért-díjra és már nem vehette át személyesen és a tegnapi taggyűlésen a Gajda megmondta neki, úgy… kib*szott gáz – kezd történetébe Lackner Csaba. Egyébként Erdős László nem szerepel a Kispestért-díj kitüntetettjei között.
A képviselő elmondta, Erdős abból élt, hogy az önkormányzatnak fotózott, ám utalt arra is, hogy a fizetés mellett más haszna is származhatott a munkájából. – Az önkormányzattól kapott önkormányzati lakást – mondja Lackner, aki ezután Erdős állítólagos botrányairól mesélt, amelyek egy magánéleti törés miatt pattantak ki. – Majd utána annyira részeg lett ez a gyerek, hogy rajtakapták egy k*rvával valahol benn a belvárosban rendőrök és volt belőle egy ügye – mondta. – Majd utána hazavitt magához k*rvákat, ahol egy k*rva rosszul lett, elájult, abból lett egy ügye. Majd utána részegen elkapták a rendőrök, elvették a jogosítványát. Ennyire épült le a gyerek. Majd utána ugyanúgy próbálta magát visszaintegrálni a dolgokba, de szeret piázni és azt hitte, hogy tuti a pozíciója – folytatta a politikus.
– Én elmondtam neki tegnap előtt: hibáztál. Nem szedjük le másnak a plakátjait. Hibáztál, mondom neki, ezt viseld. És a Péter tegnap megmondta neki, hogy köszönöm, de megválunk a munkádtól. Nem kellesz, mert aki leszedi másnak a plakátját, az a kispesti polgármester mellett ne dolgozzon fotósként – mesélte Lackner, aki szerint tehát Gajda nem a fotós állítólagos botrányai miatt vált meg tőle, hanem azért, mert politikailag kellemetlenné vált számára a plakáttépkedés.
Erdős László az MSZP, a DK és a Márky-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom polgármester-jelöltjeként indult a 2019. október 13-i önkormányzati választáson Hajdúböszörményben.
Lackner és Somogyi bulizik
A hangfelvételeken nem elsősorban Erdős László vélt vagy valós botrányai az érdekesek, hanem az a rész, amelyben Lackner Csaba bulizási szokásairól mesél. – Amikor az egyik nő rosszul lett nála [Erdősnél – szerk.], és kiderült, hogy cukros meg valami betegsége van, akkor én is ott voltam a Somogyi Lacival, csak mi kiszaladtunk a kecóból – elevenítette fel Lackner, aki szerint mielőtt eljöttek a lakásból, az egyik nő még Somogyi kedvére tett.
Mint ismert, Somogyi László üzletember az egyik központi szereplője a kispesti korrupciógyanús ügyeknek, ő Somogyi Lászlóné önkormányzati képviselő volt férje. Mint azt korábbi cikkeiben a Magyar Nemzet leírta, Somogyi László cége az Anildia Kft., amely egy nagyobb és számos kisebb közbeszerzést nyert el a XIX. kerületi önkormányzattól, ám a hangfelvételek és a Magyar Nemzet által megszólaltatott tanúk elmondása, valamint más közvetett bizonyítékok alapján kijelenthető: több céget is ő mozgat, amelyek rendszeresen nyertek el munkákat a Gajda Péter vezette önkormányzattól. A hangfelvételek szerint az elnyert projektek után például Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának osztanak vissza pénzt. Somogyi nemcsak a korrupciógyanús ügyekben vett részt, Lackner több drogos buli kapcsán is megemlíti az üzletember nevét.
Lackner a hangfelvételen arról beszélt, hogy az egyik nő később még egyszer rosszul lett, ki kellett hívni a mentőket, akik viszont kihívták a rendőröket. Az egyik beszélgető fél felvetette, hogy dzsinát (kábító hatású drogot – szerk.) adtak a nőnek, ám erre Lackner annyit válaszolt: „Nem tudom, mi volt a nőben.”
A történetmesélés ezen pontján az egyik beszélgető fél megkérdezte, hogy valóban prostituált volt-e a két nő. – Nem, igazából két csaj volt, akiket az Árpád sörkertben ismertünk meg, de mire följöttek az Erdős Lacihoz, addigra mondták, hogy ők pénzt szeretnének, de mi mondtuk, hogy ne vicceljetek, mi ezért nem fogunk pénzt fizetni, ti most itt maradtok, Laci berakja a zenét és majd elbulizgatunk. De utána nem akartak elmenni – mesélte Lackner.
Erdős László tagadja Lackner állításait
A Magyar Nemzet a hangfelvételek kapcsán megkereste Erdős Lászlót is, akitől azt kérdezte, hogy volt-e arról tudomása, hogy Gajda Péter fel akarta terjeszteni a Kispestért-díjra, illetve, hogy megkapta-e a díjat nem hivatalos formában? Erdős mindkét kérdésre nemmel válaszolt.
A politikust, Gajda Péter korábbi fotósát arról is kérdezte a Magyar Nemzet, hogy önkormányzati lakásban lakott-e? Erdős úgy válaszolt, hogy nem lakott önkormányzati lakásban, 2019. január 19-én költözött Budapestre, és mindig piaci alapon bérelt ingatlant.
Lackner megemlítette a felvételen, hogy Erdős a korábbi kispesti főépítésznek, Gyulai Istvánnak a lakásában lakott. 2019-ben, amikor a Magyar Nemzet a hangfelvételeken található információk hitelességét vizsgálta, megkerestük a korábbi kerületi főépítészt, aki elmondta: a történetben szereplő lakást ő maga egy magánszemélytől vásárolta, ám abban valóban bérlő volt Erdős László. A Magyar Nemzet kérdéssel és közérdekű adatigényléssel fordult Gajda Péterhez és a XIX. kerületi önkormányzathoz, hogy megtudjuk: biztosítottak-e lakást a polgármester közvetlen munkatársának 2010 és 2021 között.
Erdős Lászlótól a Magyar Nemzet megkérdezte azt is, hogy indult-e ellene hatósági eljárás amiatt, hogy prostituáltak szolgáltatásait vette igénybe nyilvános helyen, amint azt Lackner a felvételeken említi, ám a férfi szerint nem volt ilyen ügye, még csak hasonló sem. A Magyar Nemzet 2019 őszén kérdést intézett a Budapesti Rendőrfőkapitánysághoz, arra voltunk kíváncsiak, hogy Erdőssel szemben folyik-e valamilyen eljárás. A rendőrség ekkor úgy tájékoztatott, hogy Erdős Lászlónak nincs folyamatban levő ügye.
A Magyar Nemzet Erdős Lászlótól rákérdezett az ittas vezetésről szóló állításra is. Kérdésünkre elmondta: egyszer volt egy ittas vezetéses ügye, amely miatt 6 hónapos eltiltásban részesült. – Összességében 360 ezer forintos bírságot kaptam az utánképzéssel együtt – mondta. Az esetet úgy magyarázta, hogy kiderült: egy barátjának súlyos, krónikus betegsége van, kora délután ittak egy pálinkát, ami kora hajnalra – amikor útnak indult – nem ürült ki a szervezetéből. Az eset 2016 nyarán történt. Hozzátette: a Lackner Csaba által említett magánéleti válsága sem friss történet, ez 2015-ben volt.
A plakáttépkedéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az LMP-sek tépkedték az MSZP plakátjait, ő meg az LMP-sekét. – Azon az estén vagy ő bukik le, vagy én – fogalmazott az elhíresült esettel kapcsolatban. Mint mondta, utólag bocsánatot kért tettéért.
Lackner Csaba elmeséli barátainak egy görbe este történetét:
A hangfelvételt ide kattintva tudják meghallgatni!
Magyar Nemzet, HírTV