2024. 04. 13. Szombat Ida napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Romagyilkosságok: törvénytelenül vettek DNS-mintát

Törvénytelenül megszerzett DNS-minta alapján gyanúsították meg a romagyilkosságok két fő vádlottját – írja a Magyar Hírlap.

A lap az egyik vádlott védőjére hivatkozva azt írta: a Kiss testvérektől úgy vettek mintát szabálytalanul, hogy még nem voltak gyanúsítottak, így a mintavételt akár meg is tagadhatták volna. A Magyar Hírlap szerint ezt a bíróság is észlelte, ezért három év után újra leveszik a testvérpár genetikai mintáit.

A 2008–2009-ben történt, hat ember halálával végződő romagyilkosságok miatt tavaly indult büntetőper jövő héten folytatódik a Budapest Környéki Bíróságon.

Romagyilkosságok: negyven tárgyalási nap

A legutóbbi, nyári szünet előtti tárgyaláson az igazságügyi hemogenetikus szakértő második meghallgatása zajlott. Akkor egy Tatárszentgyörgyről származó benzines kannán egy ismeretlen személy DNS-mintáit azonosították. A szakértő első meghallgatásán a Nagycsécsen és Tarnabodon talált DNS-mintákról nyilatkozott. Azok – véleménye szerint – megegyezést mutattak az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és a másodrendű vádlott, Kiss István DNS-mintáival.

Az idén február elsején tartották az első tárgyalást, azóta csaknem negyven tárgyalási napon folytatódott a bizonyítási eljárás. Ennek során fegyverszakértőket hallgattak meg és iratismertetést végeztek. Június 29-én két vadászt, június 20-án pedig igazságügyi nyomszakértőket hallgattak meg.

A romák elleni támadások ügyében Kiss Árpádot és a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét betöltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ilyen a baloldali háttér- és intézőemberek világa Budapesten

Ilyen a baloldali háttér- és intézőemberek világa Budapesten

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására és eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított-társa által kijelölt két gazdasági társasággal.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!