2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Rogán: Az MSZP nem a kormány, az ország ellenzéke

Eltérően értelmezi a negyedéves GDP-adatot a kormány és ellenzéke. A szakminiszter szerint a magyar gazdaság növekedésnek indult, az ellenzék szerint még tart a recesszió.

Ha kismértékben is, de a magyar gazdaság növekedésnek indult – mondta napirend előtti felszólalásában a nemzetgazdasági miniszter a múlt héten publikált előzetes GDP-adatra utalva. – Az a 0,7 százalékos, előző negyedévhez viszonyított gazdasági növekedés, amelyet a statisztikai hivatal jelzett 2013 első negyedévére, azzal a magyar gazdaság a három legjobb európai uniós tagország teljesítménye között van – mondta Varga Mihály.

Összehasonlítani tudni kell – közölte a Jobbik frakcióvezető-helyettese Varga Mihály szavai után. – Hogyha azonban nem ilyen módon hasonlítanánk össze a gazdasági teljesítményváltozását, mint ahogy miniszter úr tette, hanem az előző év hasonló negyedévéhez hasonlítanánk, akkor továbbra is arról beszélhetnénk, hogy sajnos Magyarország, bár ne így lenne, továbbra is recesszióban van, folytatódik a gazdasági visszaesésünk – mondta Volner János.

A szocialista Szekeres Imre szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája sodorta válságba az országot. – Én azt hittem, hogy egy kormány nem lehet ellensége saját országa gazdaságának. Önök bebizonyították, hogy igen, lehet – fejtette ki véleményét az MSZP-s képviselő.

Rogán: A szocialisták nem a kormány ellenzékei

A Fidesz frakcióvezetője arra emlékeztette Szekeres Imrét és párttársait, hogy 2009-ben, a Bajnai-kormány idején a magyar gazdaság 7 százalékkal esett vissza. – Ki volt az, aki azon a napon, amikor ezek az adatok nyilvánosságra kerültek, kiadott egy olyan közleményt, ami arról szól, hogy ennek a magyar növekedési adatnak, szemben Európával, nem lehet örülni. A magyar szocialisták. Én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez volt az a pillanat, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyar Szocialista Párt nem a kormány ellenzéke, hanem az ország ellenzéke – fogalmazott Rogán Antal.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlésben
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlésben
Fotó: Beliczay László / MTI

A kereszténydemokraták nevében felszólaló Hargitai János arcpirítónak minősítette, hogy Szekeres Imre az Orbán-kormány felelősségéről beszélt. A kormánypárti politikus szerint a balliberális kormányok nyolc éve okozta a válságot Magyarországon.

Magyarország kilábalt a recesszióból
A vártnál magasabb volt a gazdasági növekedés az első negyedévben, a GDP 0,7 százalékkal bővült az előző három hónaphoz képest, közgazdasági értelemben vége van a recessziónak. A nemzetgazdasági miniszter a második félévben a bruttó hazai össztermék jelentősebb bővülésére számít.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!