2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Rogán: A nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

A nemzeti konzultáció és az egyetértési pontok kijelölése a kormány számára nem formális vagy kommunikációs kérdés: ez határozza meg azokat a politikai döntéseket, amelyeket a kormány meghoz még a járvány és az alkalmazandó válságkezelés idején is - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán kedden. Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek 62 százaléka kért és támogatott.

  • Rogán: A nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője elmondta: a koronavírus-járványról szóló konzultációban az emberek egyértelműen jelezték, hogy amíg lehet, meg kell tartani az ország működőképességét, emellett kijelölték azt is, milyen eszközöket támogatnak. Legnagyobb arányban a maszkviselést támogatták, ezt követte az országhatárok lezárása és a rendezvények korlátozása , majd a távolságtartás, a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása, az időseknek fenntartott vásárlási sáv, az ingyenes parkolás és a kijárási korlátozás. Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek 62 százaléka kért és támogatott. Hozzátette: az Idősügyi Tanács is ennek bevezetését kérte, így elérkezett az ideje annak, hogy a védekezés eszközrendszerét ezzel is kiegészítsék.

Hangsúlyozta: a kabinet az emberekkel közösen dönti el a kormányzás legfontosabb irányelveit, ezért alakították ki a nemzeti konzultáció intézményrendszerét. Az így kijelölt egyetértési pontok köré rendezik a kormányzás legfontosabb céljait, eszközeit, döntéseit.

Rogán Antal szerint az elmúlt 10 év legfontosabb egyetértési pontjai - amelyek több nemzeti konzultációban is visszaköszöntek - a munkaalapú gazdaság, a családvédelem, a határvédelem és a nemzeti szuverenitás ügye.

A legutóbbi, a koronavírus-járványról lefolytatott nemzeti konzultációról elmondta: a kormány a járvány első hulláma után éppen azért hirdetett konzultációt, hogy a nyár folyamán az emberek elmondhassák, mely eszközök váltak be és melyeket kell alkalmazni, ha visszatér a járvány, így a kormány a magyar emberek egyetértésével alakította ki a második hullámra vonatkozó politikát.

A miniszter közölte azt is: az idei év kommunikációs költései szinte kivétel nélkül a járványhoz kapcsolódnak. Emellett a hazai gazdaság támogatását is célul tűzték ki, és a kormány kommunikációs keretéből költöttek a "Válaszd a hazait" kampányra. Teljes egészében felfüggesztették a külföldi turistáknak szóló kampányt, ehelyett arra biztatják magyar embereket, hogy töltsék Magyarországon a pihenésüket, ezzel segítve a magyar munkahelyek megtartását - tette hozzá.

"Pontosan annyit költöttünk, mint az előző nemzeti konzultációk alkalmával bármikor, és ennek a pénznek minden forintja idehaza kerül hasznosításra, itthoni munkavállókat támogat" - mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy jelentős rész kerül például a postához, amely a levelek kézbesítését végzi.

Kijelentette azt is: válság idején, amikor egy járványt kell kezelni, kommunikációs tevékenységre szükség van. Alapvetően az ezzel kapcsolatos tevékenységekre költött a kormány ebben az időszakban, és ez így marad a következő egy-két hónapban is - mondta.

Megjegyezte: jónéhány olyan baloldali médium van - a Népszava, de akár az RTL Klub vagy az ATV is - amely, ha ebben az időszakban a kormányzati kommunikációs költésből nem részesült volna, nehezen tudta volna sikeresen zárni az évet.

 

Hír TV, MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Brüsszelben az Örömóda helyett a Bunkócskát kellene énekelni + videó

Brüsszelben az Örömóda helyett a Bunkócskát kellene énekelni + videó

Abszurdisztánnak nevezte Bugnyár Zoltán, a HírTV tudósítója a Napi aktuálisban azt, hogy blokád alá vette a belga rendőrség a Nemzeti Konzervatívizmus Konferenciának helyt adó brüsszeli épületet. Kollégánk szerint, ha nem a saját szemével látja, akkor el sem hitte volna, hogy ilyen Nyugaton megtörténhet

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!