2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Rezsicsökkentés: igazat adtak a szolgáltatóknak, új eljárás kell

Ismét a szolgáltatóknak adott igazat a bíróság. Az áramcégek által indított perben a bíró hatályon kívül helyezte a Magyar Energiahivatal határozatát, és új eljárásra kötelezte a szervezetet.

A hat energiaszolgáltató azért fordult a bírósághoz, mert a hatóság rendszerhasználati díjakról szóló decemberi határozatában nem ismerte el a díjakban a szolgáltatók költségeit, a többi közt az új adókat.

A bíró az indoklásában azt mondta: figyelembe vette a márciusban elfogadott jogszabályokat, amelyek már megtiltják a szolgáltatóknak, hogy a fogyasztókra terheljék a tranzakciós illetéket és a közművezeték-adót. A törvény alapján így az Energia Hivatal korábbi határozata mindaddig hatályban marad, amíg meg nem születik az új rendszerhasználati díjakat megállapító döntés. Ezt pedig már úgy kell meghozni, hogy a rezsicsökkentés terheit egyértelműen a szolgáltatóknak kell viselni.

A Fidesz megvédte a rezsicsökkentést, ezért a bíróság mai döntése nem lesz hatással a lakossági tarifákra – mondta Németh Szilárd. A kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa szerint a két héttel ezelőtt hatályba lépett jogszabály garancia arra, hogy az árban érvényesüljön a 10 százalékos csökkentés. A Magyar Energiahivatal rendszerhasználati díjakról alkotott új rendeletét pedig már nem lehet bírósági úton megtámadni.

Egyeztetne az Elmű–Émász

Az Elmű–Émász csoport eközben egyeztetést sürget a kormánnyal. Úgy látják: a különadók és a rezsicsökkentés miatt ellehetetlenülnek Magyarországon. Pluszterheik miatt beruházásaikat is 50 százalékkal kellett csökkenteni.

„Ennek a hangulatkeltést célzó bejelentésnek egy szöges ellentétbe áll ugyanezen cégnek, az Elmű–Émásznak épp a hétfői napon nyilvánosságra hozott adatai, miszerint az Elmű és az Émász is fenntartja az előző években megszokott osztalékfizetést, az előbbi részvényenként 1700, az utóbbi, részvényenként 1400 forint osztalékot fizet” – mondta Fónagy János, az NFM államtitkára.

Az államtitkár hozzátette, a közüzemi díjak csökkentéséről nem kívánnak egyeztetni a szolgáltatókkal.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!