2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Rétvári Bence: Van még hely a hajléktalanszállókon

A férőhelyek több mint 20%-a rendelkezésre áll a hajléktalanszállókon – jelentette be az EMMI miniszterhelyettese. Rétvári Bence hangsúlyozta: országosan is még csak 83%-os a kihasználtság. A politikus azt is hozzátette, hogy a hajléktalanságból való kitörés első lépcsőfoka, a befogadó intézményekbe való jelentkezés.

  • Rétvári Bence: Van még hely a hajléktalanszállókon

Decemberre már 1300-zal többen vették igénybe a szállásokat, mint a krízisidőszak elején. Októbertől a legtöbb rendőrjárőr mellett szociális munkás is szolgálatot teljesít, hiszen ők vannak tisztában azzal, hogy hol van a legközelebbi átmeneti szállás.

„Október 15-e óta ez a több, mint 1300 ember, akik többen eljöttek a hajléktalan szállókra – nyilatkozta Rétvári. – Ennyi embert jobban meg tudunk óvni attól, hogy most már éjszaka mínusz fokok vannak, sőt már lesz olyan a hétvégén, amikor nap közben is mínusz fokok lesznek.”

A miniszterhelyettes hozzátette: 1300-zal kevesebb ember van kitéve éjszakánként a fagy veszélyének és annak, hogy bármilyen egészségkárósodást szenvedjen el. „Még így is jóval több, mint 20%-a a kapacitásoknak rendelkezésre áll” – mondta Rétvári. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!