2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Rétvári Bence: 2010 után évről évre bővülnek az oktatásra fordítható források

Míg a szocialista kormányok idején forráskivonás jellemezte a közoktatást, 2010 után évről évre bővülnek az ágazatra fordítható források - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

  • Rétvári Bence: 2010 után évről évre bővülnek az oktatásra fordítható források

Rétvári Bence közölte: jelentősen nőtt a szociális gyermekétkeztetésre fordítható forrás, 2010-ben 29 milliárd forintot költöttek, jövőre pedig már 82 milliárdot fordítanak erre a célra. Bővült a jogosultak köre is, a bölcsődés és óvodás korosztályból tízből immár nyolc-kilenc gyermeknek jár gyermekétkeztetés.

Kiterjesztették az ellátás időszakát, így a nyári mellett, a téli, a tavaszi és az őszi szünetben is biztosítják a szociális gyermekétkeztetést - sorolta az államtitkár. Több forrást fordítanak a napi nyersanyag-beszerzésre, továbbá nőtt azon települések száma, ahol az ellátást igénybe lehet venni - sorolta.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a pedagógusok utánpótlásában is pozitív tendencia látható. Míg 2010-ben a pályaválasztók körében a tanárszakok jelentették a hatodik legnépszerűbb képzést, azok mára a harmadik legnépszerűbbé váltak - mutatott rá.

2010-ben 15 ezer 600-an jelentkeztek pedagóguspályára, ezzel szemben a legutóbbi időszakban mintegy 17 ezer 400-an választották ezt a képzést - ismertette.

A Klebelsberg-ösztöndíjra térve Rétvári Bence elmondta, hogy ezt a célzott támogatást azok kaphatják meg, akik a pedagóguspályán belüli valamelyik hiányszakmát választják. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) adataira hivatkozva jelezte azt is, hogy 2010 óta nőtt az ezer diákra jutó tanárok száma: 87 pedagógusról mára 96-ra növekedett számuk.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!