2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Belföld

Rekord számú ajándékkal segítik a rendőrök a rászorulókat

Több mint száz zsákot töltöttek meg ruhákkal, játékokkal és tartós élelmiszerrel a rendőrök. Az Országos Rendőr-főkapitányság minden évben gyűjt karácsonykor, idén viszont rekord számú ajándékkal tudják segíteni a rászorulókat.

  • Rekord számú ajándékkal segítik a rendőrök a rászorulókat

Még mindig rengeteg adomány érkezik a Mikulásgyárhoz, pedig ezek már a gyűjtés utolsó napjai.

„December 21-ig, este 9 óráig van nyitva a gyűjtőpont, a Lurdy ház este 7 óráig van nyitva, illetve a posta is szállít – a Mikulásgyár szöveggel ellátott dobozokat –, ingyen a vöröskeresztes irodákba” – ismertette Horváth Péter Zsolt, a Vöröskereszt civil szakmai igazgatóhelyettese.

Az Országos Rendőr-főkapitányságnál idén minden eddiginél több felajánlás érkezett. „November közepén keresett meg két kolléganőm, hogy ők szeretnének cipős dobozokat megtölteni játékokkal, ajándékokkal és mondtam, hogy próbáljuk meg emelni a tétet, nézzük meg, hogy mi rendőrök tudunk-e adományozni, hogy ez hogyan zajlik” – nyilatkozta Németh Ágnes ezredes.

Sokan a gyerekeiket kérték meg, hogy válasszanak játékot a rászorulóknak. „Ilyenkor azért sokan elgondolkoznak, hogy a rászoruló gyerekeken hogy tudnak segíteni. Az, hogy a rendőrség is tud segíteni most ebben, véleményem szerint, ez egy nagyszerű dolog” – emelte ki Jóna Attila készenléti rendőr a Hír TV-nek.

Idén több mint száz csomag és doboz gyűlt össze.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!