2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Rászoruló embertársainkra hívják fel a figyelmet

Élőképpel indította el önálló segélyvonalát a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, advent első vasárnapján. A szervezet tizenhatodik alkalommal szervezte meg országos adománygyűjtését.

A szervezet önálló segélyvonalának számát több száz önkéntes és támogató formálta meg a Művészetek Palotájánál.

– A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság rendeletben tette kötelezővé a szolgáltatók számára, hogy részt vegyenek a gyűjtésben. Nagyon komoly igyekezetet tapasztaltunk a részükről, hogy a mai napra ez a rendszer működhessen - mondta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója, Lehet László.

A mézeskalácsszív, szeretet, éhség felhívás idei mottója: ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak és esélyt az esélyteleneknek.


– Az adventi adománygyűjtés idején próbáljuk az embereknek a figyelmét felhívni arra, hogy ne csak konzumáljanak, ne csak magukra, vagy a fogyasztói reklámokra figyeljenek oda, hanem azokra az embertársaikra, akik rászorultak - jelentette ki a Hír TV-nek Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete.

A legnagyobb áramszolgáltató már harmadik alkalommal csatlakozik elsőként a gyűjtéshez.

– Minden évben 15 millió forinttal járulunk hozzá az akcióhoz. Ez azért szükséges, hogy a programoknak nagyobb lendületet, energiát tudjunk adni - tette hozzá az E.ON kommunikációs vezetője, Károlyi Zsuzsanna.

A segélyszervezet karácsony előtt is több helyen szervez ételosztást, a rászoruló családoknak pedig élelmiszercsomagot szállítanak majd.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor: A kampányt berúgtuk! + videó

Orbán Viktor: A kampányt berúgtuk! + videó

A kampányt berúgtuk – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök bejegyzéséből kiderült, hogy elérkezett országjárásának első állomására, Nemesgörzsönybe.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!