2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Rács mögött marad V. László

Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság V. László és két társa előzetes letartóztatását; a nem jogerős végzésről csütörtökön adott ki közleményt a bíróság.

A tájékoztatás szerint három hónappal hosszabbították meg K. Tamás, H. Lajos és V. László előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, folytatólagosan és üzletszerűen, hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt.

A bíróság mindhárom gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolta döntését, amely az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2012. október 3-ig tart.

A végzés nem jogerős.

Újabb emberekre vallott a munkatárs ?

A Blikk közben úgy tudja: V. László munkatársa azért került a héten házi őrizetbe, mert újabb emberekre vallott büntetésének enyhítése érdekében. A lap informátorára hivatkozva arról is ír, hogy a rendőrök a kenőpénzeket nem kézből kézbe, hanem egy álnéven bérelt széfbe kapták. A trezor közelében lévő biztonsági kamerák felvételeit pedig már bekérték a rendőrök.

Mint arról a múlt héten beszámoltunk, adócsalással és más bűncselekményekkel is meggyanúsíthatja az ügyészség V. Lászlót a tőle és az érdekeltségeiben lefoglalt dokumentumok szakértői vizsgálatának befejezése után. A razziázó hatóságok egyébként múlt pénteken már az ötödik budapesti szórakozóhelyet záratták be a talált szabálytalanságok miatt.

A Blikk szerdán azt írta: egy bombariadó alkalmával helyeztek el poloskákat a rendőrök V. László érdekeltségeinél, majd hónapokig lehallgatták a vállalkozót és bizalmasait a rajtaütés előtt. .

A Hír Televízió Célpont című műsora azt is kiderítette, hogy hosszú éveken keresztül havi százezer darab ecstasy tablettát és nagy mennyiségű kokaint szállítottak a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeire a drogfutárok a holland drogkartelltől.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!