2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

PSZ: Kínosan magyarázkodhat majd a kormány

Jövőre már nem emelkedik a minimálbérrel együtt a pedagógusok bére a nemzetgazdasági tárca javaslata szerint. A pedagógusok szombat délután a közoktatás helyzete miatt tüntettek Budapesten.

A kormány elválasztaná az alapilletményt a mindenkori legkisebb bértől. A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint 2015-től a költségvetés függvényében alakulnának a pedagógusi jövedelmek. A Hír Televíziónak a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: a kabinet ezzel becsapja a pedagógusokat, hiszen csak egyetlen évben, idén januárban emelte a minimálbérrel együtt a tanári béreket is.

„Ha röviden fogalmazok, akkor azt tudom mondani, hogy a kormány nem tartotta be az ígéretét, amelyet ráadásul jogszabályba foglalt, most egy másik jogszabállyal módosítani fogják. A pedagógusok béremelésének a sok igazságtalansága mellett az egyetlen pozitívuma volt, hogy január elsejétől a mindenkori minimálbérhez igazítja a pedagógusok bérét. Ez egy évig megtörtént, most már, a következő évben pénzhiány miatt úgy tűnik, hogy ezt nem fogja megtenni a kormány. Kínosan kell majd magyarázkodnia a pedagógus kollégák előtt” – fogalmazott Galló Istvánné.

Tüntettek a pedagógusok

Ünneplés helyett tüntetésre gyülekeztek a pedagógusok a magyar közoktatás napján a Magyar Tudományos Akadémiánál. A Pedagógusok Szakszervezete a közoktatás helyzete és a gimnáziumi férőhelyek számának csökkentése miatt vonult utcára. A demonstráción több szocialista politikus is részt vett. A szervezőkkel együtt az első sorban vonult Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetések egyik főszervezője. Részvételét azzal indokolta, hogy fontosnak tartja az oktatás ügyét.

– Gondolkozunk, hogy milyen formában érdemes az emberek elégedetlenségét kifejezni, hiszen számos rossz döntést hoz a kormány. Mi reméljük, hogy kevesebbet fognak hozni.
– Milyen további követeléseik vannak? Hiszen netadót nem vezetnek be.
– A netadót azért nem vezetik be, mert kellően sokan tiltakoztunk. Sajnos itt sem a szakmai érvekre hallgatott a kormány, más szakmai ügyekben is megpróbáljuk őket jobb belátásra téríteni.

A józsefvárosi MSZP volt alelnöke a köznevelési államtitkárság épülete előtt felállított színpadon is felszólalt. „Orbán adója jól jellemezte az ő félázsiai rendszerét, amivel szemben mi az európai Magyarországért álltunk ki, most ki kell állnunk az európai oktatásért is” – mondta Gulyás Balázs.

A Pedagógusok Szakszervezete azt követeli a kormánytól, hogy kiemelten foglalkozzon a gyermekszegénységgel, és a parlament a jelenlegi formában ne fogadja el a költségvetési javaslatot. „A szakképzés átalakításával, a gimnáziumi férőhelyek számának a csökkentésével, a kis iskolák bezárásával, az alapítványi és magániskolák támogatásnak szűkítésével gyermekeink tanuláshoz való jogát fogja korlátozni” – mondta Galló Istvánné, a szervezet elnöke.

A jövő évi költségvetés ellen demonstráltak a pedagógusok az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. Azt is kifogásolták, hogy egy pénteken benyújtott tervezet szerint 2015-től már nem emelkedik a minimálbérrel együtt a pedagógusok bére. Követeléseiket nyolcpontos petícióban foglalták össze a tüntetők. A dokumentumot az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői vették át.

A tárca parlamenti államtitkára szerint a jövő évi költségvetési javaslat alapján több pénz jut az oktatásra. Rétvári Bence arra a kérdésre azonban kitérő választ adott, hogy a kormány miért törölné el azt az alig két éve elfogadott szabályt, amely szerint a pedagógusok alapilletménye a minimálbér emelésének függvényében nő. „A pedagógusok 2013-ban kapták a legnagyobb béremelési összeget, és ’14-ben, ’15-ben és ’16–17-ben további béremeléseket is kapnak. Ezek mind a következő években is messze felülmúlják az infláció tervezett értékét, tehát a pedagógusoknak 2002 óta most ebben a négy évben emelkedik először érezhetően a fizetésük” – fogalmazott a politikus.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint viszont a kormány becsapta őket azzal, hogy a nemzetgazdasági tárca előterjesztése alapján az életpályamodellen kívül 2015-től csak akkor nőnek a tanári jövedelmek, ha a költségvetés helyzete megengedi.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!