2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

Programot hirdetett az LMP Pécsett

Bemutatta választási programját Pécsett a Lehet Más a Politika polgármester-jelöltje. A Fidesz-KDNP-vel szövetséges civil szervezet vezetője a programról azt mondta, az LMP csak beszél a teendőkről, de semmit nem tesz a megvalósításukért.

  • Programot hirdetett az LMP Pécsett

A felsőoktatás, a kultúra, az egészségipar fejlesztése, magas hozzáadott értékű ipartelepítés, kis és középvállalkozások fejlesztése. A Zöld Város koncepció mellett ezek a legfontosabb feladatok Pécsett az LMP polgármester-jelöltje szerint. Kóbor József szerint bűncselekmény, hogy Péterffy Attila vezetése alatt a Pécsi Hőerőműben 3 millió tonna fát égettek el.

A Fidesz-KDNP –vel szövetséges Összefogás Pécsért Egyesület vezetője szerint az, hogy az LMP Zöld Várost szeretne építeni jó gondolat, de miközben ők csak beszélnek róla, az egyesület aktívan tesz is érte.

Kővári János hozzátette, az Összefogás Pécsért korábban a Tubesre tervezett radar, az erőművi erdőégetés ellen nem csak szavakkal, tettekkel is küzdött.

 

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!