2020. május 30.,
szombat, Janka, Zsanett napja

Potápi: A magyarság egészét szolgálják a nemzetpolitikára fordított források

MTI

2019. november 23., szombat 12:41

A magyarság egészének fejlődését segítő tőkét jelentenek a nemzetpolitikára fordított források - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Egerben, a Mi történetünk című, külhoni magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak szóló szakmai hétvégén.

Potápi Árpád János köszöntőjében kiemelte: a kormány legfontosabb nemzetpolitikai küldetése úgy megerősíteni a magyar-magyar kapcsolatrendszert, hogy szétszakíthatatlanná váljon. Emlékeztetett: a szocialista kormányzás utolsó évében alig több mint 9 milliárd forint jutott ilyen célokra, miközben ez az összeg mára meghaladja az évi 100 milliárdot.

Felidézte: a kabinet 2010 óta radikális fordulatot hajtott végre a nemzetpolitikában, az első négy év a keretrendszer kialakításáról szólt, amelyre alapozva azóta sikerült előrelépni a szülőföldön való boldogulás területén is. Magyarország gazdasági erejére alapozva születtek meg azok az eredményesen működő programok, amelyek nyomán megújul, erősödik a Kárpát-medence - fogalmazott.

A rendezvény jelentőségét méltatva Potápi Árpád János hangsúlyozta: a 2014 óta hagyományosan évente megrendezett eseményen nyolcvannál több fiatal vesz részt a Kárpát-medence külhoni területeiről. Mivel nemzetet csak rájuk lehet építeni, a gyerekeket, fiatalokat szolgáló programok megvalósítása a cél - húzta alá, megjegyezve, hogy a határon túli intézményhálózat bővítése, fejlesztése kapcsán is kiemelt figyelmet fordítanak erre a korosztályra.

E szempontból és immár gazdasági tekintetben is elmondható: a Kárpát-medence egyre egységesebbé válik - tette hozzá az államtitkár. Utóbbi kapcsán kitért arra is: az elmúlt időszakban megindult gazdaságfejlesztési programok a határon túli területek szinte minden vállalkozásához juttattak a fennmaradásukat, fejlődésüket segítő támogatásokat.

A magyar vállalkozók 92,4 százalékban magyar munkavállalókat foglalkoztatnak és gazdasági partnereik többségét az anyaországban keresik, illetve találják meg, az e célra fordított források tehát a Kárpát-medence egészének gazdasági erejét növelik és hozzájárulnak Magyarország gazdasági fejlődéséhez is - szögezte le.

Mindez reményt nyújt arra is, hogy a magyarság egészére jellemző demográfiai helyzet megváltozzon és 2030-ra megálljon a népességfogyás, majd a lélekszám tekintetében is elinduljon a magyarság gyarapodása - mondta Potápi Árpád János.

Szólt arról, hogy az Országgyűlés döntése értelmében 2020 a nemzeti összetartozás éve lesz, ezen belül a nemzetpolitikai államtitkárság az erős magyar közösségek tematika köré szervezi majd programjait a következő évben. Ennek jegyében a hangsúly a közös sikerek és eredmények számbavételén, összegzésén és megismertetésén lesz, amely hozzásegítheti a nemzetet ahhoz, hogy a vesztes 20. század után a 21. század nyertese legyen - hangoztatta az államtitkár.

MTI