2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Portik Tamás nem ismerte el felelősségét az ügetői merényletben

Nem ismerte el felelősségét az 1996-ban, az ügetőn történt emberölési kísérletben Portik Tamás szerdán a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén. Az ügyészség szerint ő adott megbízást a gyilkosságra.

  • Portik Tamás nem ismerte el felelősségét az ügetői merényletben

Portik Tamás - akit a Terrorelhárítási Központ fegyveres kommandósai kísértek a tárgyalóterembe - azt hangsúlyozta: egy eljárásban kellene egyesíteni az ellene folyamatban levő ügyeket. Akkor szerinte kiderülhetne, hogy nemhogy az ügetőn történt bűncselekményhez nincs köze, hanem a szintén 1996 novemberében történt Prisztás-gyilkosságnak sem a felbujtója.

A vádlott több tanú meghallgatását is indítványozta, szerinte ők igazolják, hogy az ügetőn történtek miatt jogerősen 11 év fegyházbüntetésre elítélt Tanyi György többeket is megfélemlített.

Az ügyész viszont azt mondta, hogy az alapügyben már meghallgatták e tanúk többségét, ezért - Tanyi György és a sértett tanúkénti meghallgatásán kívül - az indítvány elutasítását kérte.

A bíróság elutasította Portik Tamásnak azt az indítványát, hogy az ellene folyamatban levő ügyeket egyesítsék.

A budapesti ügetőn történt lövöldözés ügyében 2018 áprilisában hallgatták ki gyanúsítottként Portik Tamást, a vádhatóság augusztusban emelt vádat ellene felbujtóként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt.

A hajtóként dolgozó sértettre 1996. november 13-án este az ügetőn négy lövést adtak le és három golyó el is találta. Az életét csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

Az 52 éves vádlott az ügyészség szerint az 1990-es évek közepétől egy olyan, mintegy 15-20 emberből álló csoportot szervezett maga köré, amelyet ő irányított, a tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait. A férfi egy elszámolási vita miatt 1996. november 1-jén Budapesten megölette riválisát, Prisztás Józsefet, és ebben az ügyben hallgatták ki a hajtót.

A hajtó a folyosón említést tett a rendőröknek arról, hogy az emberölés hátterében szerinte Portik Tamás állhat. A vádlott tudomást szerzett erről és elhatározta, hogy megöleti az általa besúgónak, "vamzernek" tartott férfit.

Portik Tamás az ügyészség szerint 1996 novemberének elején rávett egy másik férfit arra, hogy végezzen a hajtóval. A megbízott az akcióba bevonta öt társát - köztük a testvéreit - és beszerzett egy puskát is. A fegyvert előbb a Fiumei úti temetőben elrejtette, mivel az határos az ügetőpályával, majd végre is hajtotta a gyilkossági kísérletet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság korábbi közleménye szerint a hajtó annak a Prisztás Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a budapesti Ladik utcában megöltek, ugyancsak Portik Tamás megbízásából. A rendőrség szerint a hajtó ellen elkövetett merénylet az 1996 végén kezdődött leszámolásos jellegű budapesti bűncselekmény-sorozatnak volt az egyik állomása.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018 januárjában jogerősen is 11 év fegyházbüntetést szabott ki a hajtó elleni merénylet elkövetőjére, Tanyi Györgyre. Az ítélet szerint a támadó testvérei és negyedik társuk bűnsegédként működött közre azzal, hogy figyelőként biztosították az elsőrendű vádlott tettét és segítették menekülésében.

A Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla 2016 májusában jogerősen 15 év fegyházra ítélte Portik Tamást és Hatvani Istvánt. A bűnsegédlettel gyanúsított Fazekas Ferenc - akit azzal vádoltak, hogy a helyszínre csalta Prisztás Józsefet - tíz évet kapott.

A vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, és több, korábban más ügyben elítélt tanú is azt mondta, úgy tudja, hogy a végrehajtó nem Hatvani István volt, hanem Jozef Rohác.

A szlovák Jozef Rohác - aki életfogytiglani büntetését tölti az 1990-es években elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt - júniusban vallomást tett, azt mondta, ő követte el a gyilkosságot. Ezután a Portik Tamás és társai ellen folytatott eljárásban szereplő két védő perújítást kezdeményezett.

Portik Tamással szemben a Fenyő-gyilkosság ügyében is perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla, abban az eljárásban azt vizsgálják, ő volt-e az emberölés felbujtója.

Az ügetői merénylet ügyében a bíróság január 15-ére tűzte ki az első tárgyalást, amelyen a vádlottat és a sértettet hallgatják meg.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!