Az adóelkerülés köthette össze Oszkó Pétert Bajnai Gordonnal, mielőtt utóbbi felkérte az üzletembert, hogy vállalja a pénzügyminiszterséget a baloldali kabinetjében. Ugyanis a Deloitte nevű audit cég – ahol Oszkó 2006-tól az adótanácsadás üzletágat vezette, majd 2007 tavaszától az elnök-vezérigazgatóvá nevezték ki – több MSZP közeli cégcsoportnak, köztük a Bajnai vezette Wallis Zrt.-nek adhatott adóelkerülési tanácsokat. Ezek eredményeképpen forintmilliárdok távoztak adófizetés nélkül különböző távoli világrészeken megbújó offshore cégekbe. Maga a Deloitte is két ciprusi offshore társaság tulajdonában állt ekkor.
Jól tejelő adóelkerülés
Az offshore biznisz jól tejelhetett Oszkónak is, akinek látványos meggazdagodását bizonyítja a nagy visszhangot keltő 2007-es villaépítése is. A II. kerületi üvegpalota megépítésére Oszkó 1,2 millió svájci frank alapú kölcsönt vett fel, ami mai értéken több mint négyszázmillió forintnak felel meg. A hitel nagy részét rendkívül hamar, még a százezrek életét tönkre tevő devizahitel-válság csúcsa előtt visszafizethette, mivel 2009-es miniszteri vagyonnyilatkozatában már csak 124 millió forint fennálló tartozást tüntetett fel. A közel százmilliós törlesztőrészlet kifizetése után még 140 millió forint megtakarítása is maradt, s régi lakásától sem kellett megválnia. A fitneszközponttal, belső lifttel, geotermikus fűtéssel, valamint több mint 130 négyzetméteres, szinteltolásos medencecsarnokkal felszerelt villát egyébként néhány éve hétszázmillió forintért kínálta eladásra. Az építkezéssel egyébként Oszkó törvényt is sértett, mivel a terveken szereplőnél nagyobb pincét alakíttatott ki, emiatt több millió forintos büntetést kellett fizetnie.
Illegális luxusépítkezés
A luxusberuházást is lehetővé tévő anyagi hátterét firtató kérdésekre Oszkó 2009 márciusában, még a Deloitte első embereként azt a magyarázatot adta, hogy résztulajdonosa a magyar leányvállalatnak, és tagadta, hogy emellett „bármilyen biznisze” lett volna. Azonban a Deloitte hivatalos cégiratai szerint Oszkó soha nem volt a vállalat tulajdonosa, mivel az évek óta két ciprusi társaság tulajdonát képezte. A kormánytaggá avanzsált hajdani vezérigazgató tehát csak közvetetten, a ciprusi offshore társaságokon keresztül lehetett tulajdonosa a magyar Deloitte Zrt.-nek. Amennyiben az egykori pénzügyminiszter tulajdonosként a Deloitte-tól bármilyen juttatást kapott, úgy annak kifizetése a magyar adóhatóság előtt rejtve maradó adóparadicsomban történhetett. Mivel a ciprusi társaságok mögött álló valódi tulajdonosok általában elrejtőznek a nyilvánosság elől, így pontosan nem tudható, hogy a pénzügyminiszter hány olyan cégben lehet tulajdonos, amelynek bankszámláján Magyarországról származó milliárdok lehetnek. Az egykori pénzügyminiszter korábbi tevékenysége tükrében erősen megkérdőjelezhető az offshore cégek ellen meghirdetett keresztes hadjáratának hitelessége is. Egyetlen dolog, ami biztos: az adóparadicsomokba kimentett milliárdos vagyonokat utólag megadóztatni nem lehetett.
Adóelkerülésben a magyarországi Deloitte is jeleskedett, ezt a gyakorlatot pont Oszkó vezérigazgatósága idején vitték tökélyre. Az új millennium első évtizedében éveken keresztül több milliárd forint árbevétele volt a vállalatnak, de például a 2006. évi tevékenysége utáni társasági adó befizetése alig érte el a hatvanmillió forintot. Osztalékadót pedig – ciprusi tulajdonosainak köszönhetően – egyáltalán nem fizetett a magyar költségvetésbe. Az Oszkó által aláírt mérlegből kiderült, hogy a Deloitte-nek 2007-ben megközelítőleg hétmilliárd forint nettó árbevétele volt. Az óriási méretű bevétel mellett a cég mindössze öt és fél millió forint társasági adót fizetett a magyar államnak. Az adófizetés jelentős részének elkerülését úgy biztosították, hogy az Oszkó által vezetett társaság bevételének kilencven százalékát, mintegy 6,3 milliárd forintot „elköltségelt”. Ebből az összegből megközelítőleg hárommilliárd forint tanácsadói, megbízási és egyéb közreműködői szerződések kifizetésére ment el, egy másik része pedig külföldi offshore cégekhez vándorolhatott.
A vízvagyon eljátszása
Pénzügyminiszterként sem a vállalatokat próbálta igazságosabb közteherviselésre bírni Oszkó, hanem a Gyurcsány-kormány gyakorlatát folytatva a magyar nyugdíjasokkal, nagycsaládosokkal és a devizahitelesekkel akarta megfizettetni a költségvetési hiányt. Oszkó tárcavezetősége alatt folytatódott a baloldali kormányokra jellemző privatizációs politika. A Gyurcsány-kormány végnapjaiban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. három nagy regionális vízközműtársaság centralizálásáról döntött. A Bajnai-kormány megalakulása után a vízművek központosítását a Pénzügyminisztériumnak alárendelt MNV Zrt. rendkívüli módon felgyorsította. Oszkó szerint erre kizárólag a társaságok működésének ésszerűsítése és gazdálkodásuk hatékonyabbá tétele miatt volt szükség, ám később kiderült, a baloldali kabinet mégis a privatizációt készítette elő. Az akkor ellenzékben lévő Fidesz figyelmeztetett, hogy a központi irányítású vízközművek üzemeltetési, vagyonkezelői, illetve tulajdonjoga egyszerűbben lesz átjátszható piaci befektetőknek. Bár Oszkó a parlamentben bizonygatta, hogy nem adják el a vízvagyont és a vízszolgáltatást, ez később mégis megtörtént. Sőt éppen hogy az a modell valósult meg – a vízművek vagyonkezelésbe adása – amit néhány évvel korábban Oszkó Péter részvételével tervezett meg az Oppenheim Ügyvédi Iroda, amelynek a későbbi miniszter akkor ráadásul az egyik vezetője volt. A koncessziós modell kidolgozására írt A regionális vízi közművek üzemeltetése, privatizációja című tanulmány azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy a privatizált vízművekben meddig lehet fenntartani a hatósági árakat. Oszkóék akkori javaslata szerint a vízdíjat úgy kellene kialakítani, hogy a struktúra megfelelően biztosítsa a magánbefektető érdekeit. A dokumentum a privatizáció során érvényesítendő célként jelölte meg azt, hogy hosszú távon biztosítsák a befektető döntéseinek érvényesíthetőségét, nyereséghez jutását. A magyar lakosság érdekeiről, szempontjairól egyetlen szót sem ejtettek a dokumentumban.
A Malév kivégzése
A Gyurcsány-kabinet idején privatizált Malév esetében Oszkó Péter volt az, aki megakadályozta az azóta megszűnt légitársaság visszaállamosítását a céget 2007 és 2009 között birtokló Airbridge Zrt. igazgatósági tagja szerint. Leonov Péter még 2010-ben nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy éppen a szaktárca húzódozott a visszavásárlástól, míg a kormányzat, beleértve a miniszterelnök Bajnai Gordont is, szorgalmazta volna a megállapodást. Pedig a döntési helyzet arról szólt, hogy megszűnik-e a nemzeti légitársaság, vagy az állam visszavásárolja azt. Ugyanis 2009 második felében világos volt, hogy a Malév komoly pénzügyi bajba került, és 2010 elején gyakorlatilag elfogyott a pénz. Az Airbridge-ben akkor már a többségi tulajdonos az orosz állami külkereskedelmi bank, a Vnyesekonombank volt, amely nem lehetett szakmai befektető – az elképzelés, hogy az Aeroflot partnerségével működtetik a Malévot, meghiúsult –, pénzügyi befektető pedig nem kívánt lenni. A visszaállamosítás meghiúsulására készült forgatókönyvek szerint – ahogy korábban Oszkó maga is megerősítette – egy másik magán-légitársaság lépett volna a Malév helyére. Az akkori hírek szerint ilyen szerepet kaphatott volna a Wizz Air. Figyelemre méltó, hogy később Oszkó éppen a Wizz Air igazgatóságának a tagja lett. Erre is csak úgy derült fény, hogy a Malév 2012-es leállása után a magyar piacra visszatérő RyanAir igyekezett kideríteni, legfőbb vetélytársa tulajdonosi szerkezete, vezetése kikből áll. Az újságíróknak szétosztott cégpapírokban az állt, hogy Oszkó Péter 2011 áprilisától tagja a Wizz Air igazgatóságának. Nem sokkal ennek kitudódása után, 2012 májusában Oszkó távozott a légitársaság igazgatóságából.
Borisz Abramovics orosz nagyvállalkozó, aki az Airbridge kisebbségi tulajdonosa volt, Oszkó igazgatósági tagságáról értesülve úgy vélte, hogy felmerülhet az összeférhetetlenség, mert az egykori pénzügyminiszter olyan pozícióban volt, ahol döntött a Malév további sorsáról. Kérdés, hogy az igazgatósági tagság – és a hozzá tartozó, ismeretlen mértékű tulajdonrész – nem a korábbi szolgálatok jutalmaként lett-e Oszkó Péter része. Mindenesetre az egykori pénzügyminiszter tagadta, hogy 2011 áprilisa előtt érdekeltsége vagy egyéb üzleti kapcsolata lett volna a Wizz Air légitársasággal, ám elismerte, hogy 2012-ben nemcsak igazgatósági tagja, de résztulajdonosa is volt a légitársaságnak.
A visszavonult befektető
Oszkó a 2010-es évek derekán saját cégcsoportot alapított, s az OXO Technologies Holding vezérigazgatójaként a tech startupok tőzsdére vezetésén munkálkodik, s a lapunknak adott korábbi interjúban arról beszélt, hogy több tucat technológiai cégből egységes befektetési portfóliót építettek, és ezzel olyan mértékű értéknövekedést értek el, ami a pénzügyi befektetők érdeklődését már szélesebb körben képes felkelteni. Várhatóan a jövő év végén érik el azt a stádiumot, amikor a tőzsdére is bevezetik a tech-cégeket, ami siker esetén bizonyos szempontból üzleti bravúr lenne. Oszkóék jelenleg olyan feltörekvő innovatív vállalkozásokba fektetnek be, amelyek új technológiai fejlesztéseken alapuló üzleti ötletekkel állnak elő a gazdaság legtöbb szektorának radikális átalakítását célozva. Egyebek mellett olyan javaslatokkal is foglalkoznak, hogyan lehet hatalmas adatmennyiségekből hatékonyabbá tenni az értékesítést, online megoldásokkal átalakítani a kereskedelmet vagy az oktatást, hogyan lehet 3D-s nyomtatással könnyebben, pontosabban terméket előállítani, valamint hogy miként lehet a robotizációban újszerű fejlesztéseket eszközölni. Uniós és állami pályázati forrásokat is nyertek a 2014 óta működtetett úgynevezett inkubátorukhoz, amelyet nagyon korai fázisú ötletek felkarolására hoztak létre.
Érdekesség, hogy a Művészetek völgye fesztivál impresszuma szerint Oszkó-Jakab Natália, az üzletember felesége az általános igazgatója a rendezvénysorozatnak, s ő az ügyvezetője a fesztivált működtető Művészetek Völgye Nonprofit Kft.-nak is, amelybe Oszkó 2014-ben szállt be.
Magyar Nemzet
