Most, hogy a parlament százötvenhét igen szavazattal elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, súlyos szavak röpködnek a virtuális térben. Egy szűk kisebbség szerint gyűlöletet keltünk, homofóbok vagyunk, összemossuk a pedofilok undorító bűncselekményeit az azonos nemű párok gyönyörű szerelmével, amikor a kormányzó többség azt a vágyunkat foglalja törvénybe, hogy senki ne erőszakolhassa meg gyermekeinket se tettleg, se propagandával. Nincs az a politikai kalandor a baloldalon, aki irántunk érzett gyűlöletét, Orbán-fóbiáját ne fröcskölné szerte ezekben a napokban. Álszent módon befogadásról, szabadságról, szeretetről hadoválnak, miközben legszívesebben karhatalommal vitetnének mindenkit börtönbe, aki másképp gondolkodik, mint ők.
Pedig vagyunk pár millióan, akik egészen másképp látjuk ezt a problémát is. Szerintünk nem a kormány jött be a hálószobánkba, nem a Fidesz avatkozik a magánéletünkbe, hanem éppen ellenkezőleg, a szivárványos zászlók alatt gyülekező álcivil aktivisták, akikhez sunyin dörgölőzik a szedett-vedett ellenzék jó pár prominense. Nem gondolom, hogy eljut a tudatukig, azt pedig főleg nem, hogy el is gondolkodnak rajta, mégis fontosnak tartom, hogy újra kimondjuk: El a kezekkel a gyermekeinktől!
A felnőtt emberek azt tesznek, amit akarnak. Úgy szeretnek, ahogy jólesik nekik, azzal élnek együtt, akivel tudnak, annak képzelik magukat, aminek csak jónak látják, úgy szabatják át a testüket, ahogy kedvük tartja. De a gyermekeink szexuális fejlődéséhez semmi közük. Az egyes egyedül a szülőkre tartozik, vagyis az édesanyára és az édesapára. Még az állam sem szólhat ebbe bele. Akár fideszes a kormány, akár nem. Az idétlen mesekönyvírók és a legkülönfélébb érzékenyítőszervezetek pedig keressenek maguknak más megélhetési formát. De leginkább menjenek a csudába!
A szavazást megelőző tüntetésen azt mondta az egyik szónok, hogy éppen a gyermekeknek van szükségük a felvilágosító ismeretekre, és minél hamarabb kapják azt meg, annál kevésbé sérülnek, annál ritkábban szenvednek társaik elutasító, megbélyegző megnyilvánulásaitól. Vegyük ezt beismerő vallomásnak. Minél fiatalabb tehát az alany, annál könnyebben vethető alá a különféle gender- és LMBTQ-agymosásnak. Minél hamarabb zavarjuk össze önképét, nemi identitását, annál fogékonyabb lesz a legextrémebb megnyilvánulásokra is. No, éppen ez az, amiből a magyar társadalom többsége nem kér. Én, büszke heteró, már nyilván menthetetlen vagyok a nem- és társadalomátalakító újbalos forradalmárok szemében. De az óvodások, az iskolába járók jó célközönségnek tűnnek számukra.
És ha majd tizennyolc évesen azt mondja mégis egyikük-másikuk, hogy ő bizony szakítani akar ezzel a bináris világgal, vagy netán önmagát lánynak képzelő fiúként akar együtt lenni egy fiúból lett lánnyal, legfeljebb sóhajtunk majd egyet, hogy bolond a világ. Nem gyűlöljük őket, nem szólunk a dolgaikba, de tőlük is elvárjuk majd, hogy az akkori gyerekeket ne vegzálják. Nem mosunk tehát össze semmit. A pedofilt sújtsa a legmélyebb megvetés mellett a legsúlyosabb büntetés. A szexpropagandisták pedig tartsanak illő távolságot a médiában is a kiskorúaktól. Nem egyformán, nem egyenlő mértékben, de mindkét irányból leselkedik ugyanis a veszély a fiatalokra. Ez a lényege a gyermekek védelméről szóló törvénynek. És ehhez semmi köze szeretetnek, gyűlöletnek. Utódaink egészséges testi és pszichoszexuális fejlődése nem érzelmi kérdés, hanem elemi társadalmi érdek.
Aki ennyit nem tud elfogadni, az szerintem heterofób, kirekesztő, gyűlöletkeltő, és alapos a gyanú, hogy gyermekeket akar felhasználni alantas politikai céljaira.
