2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Pintér: sikertörténet a büntetőpolitika 2010 óta

Sikertörténetnek nevezte a 2010 utáni büntetőpolitikát Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Budapesten, az Amire Magyarország büszke lehet - A nemzeti büntetőpolitika sikerei, vívmányai 2010-2021 között című konferencián.

  • Pintér: sikertörténet a büntetőpolitika 2010 óta

Azt mondta, "valóban büszkék lehetünk" a közösen elért eredményekre, mind a jogalkotás, mind a megvalósítás területén. A cél az, hogy a sikertörténet ne szakadjon meg - tette hozzá.

Pintér Sándor kijelentette, hogy szívügye a bűnüldözés.

Úgy vélekedett, hogy az objektív adatokon túl szubjektív, az állampolgárok visszajelzéseit tartalmazó biztonsági mutatók is szükségesek. Az információk értelmezéséhez pedig hiteles elemzők kellenek - jegyezte meg.

A Belügyminisztérium a szubjektív mutatókhoz nem csupán közvélemény-kutatásokat vesz alapul, hanem az önkormányzatokat is megkérdezik, hogyan látják a közbiztonság állapotát - közölte Pintér Sándor.

Büszkeségre ad okot, hogy az állampolgárok a vizsgálatok szerint a legmegbízhatóbbnak a bíróságot, az ügyészséget, valamint a belügyi szerveket, például a rendőrséget és a tűzoltóságot tartják - jelezte a miniszter.

Azt mondta, hogy az Európai Unió, sőt az egész világ elismeri Magyarországnak a büntetőpolitika terén az elmúlt tíz évben elért eredményeit.

Jó a célkitűzés és a jogi megfogalmazás, valamint az eredmények is megfelelőek - hangoztatta Pintér Sándor.

Kiemelte, hogy 2010-ben visszakerült a rendőrséghez a szabálysértések nyomozása; az önkormányzatoknak ugyanis szakértelmük, tudásuk, sőt sokszor akaratuk sem volt az eljárások lefolytatásához. Féltek attól, hogy szavazókat veszítenek, ha kemény összeütközésbe kerülnek a lakosokkal.

Bizonyos mértékig "társadalmasították a bűnüldözést": mező-, hal- és vadőröknek is lehetőséget biztosítottak a gépjárművek átvizsgálására. Újraszervezték a polgárőrséget, így egyre többen figyelnek a rendre - sorolta.

A miniszter kiemelte az iskolaőr intézményének bevezetését. Ez segíti, hogy már a gyerekeket a rendre szocializálják - jelentette ki.

A közfoglalkoztatás rendszerének megváltoztatása is hozzájárult a közbiztonság javulásához - mondta. Korábban sokan, akik megélhetési problémákkal küzdöttek és nem kaptak segélyt, felmentve érezték magukat a törvények alól, így követtek el bűncselekményt. Sőt egyes politikusok is felmentették ezeket az embereket - fűzte hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy a büntetés-végrehajtási intézményekben lehetőséget biztosítottak a tanulásra, a munkára.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!