Egykedvűen esik, ázik Duna partja,
Ott ácsorog Péter, a fejét vakarja.
„Hogy lesz ebből haszon – politikai,
mely népszerűségemet még tovább emeli?”
Így kesereg Péter, de nincsen ötlete,
Hisz’ az soha nem volt, egye meg a fene.
Viszont a vállánál szélesebb az arca,
És a slimfit gatya tökét se takarja.
Erre alapozta eddig is a sikert,
Meg az aljasságra, mit lelkéből kivett.
Eh! Mit a lelkéből – az nem volt neki soha,
Annak helyén nőtt ki, félelemből moha.
Mert mindig rettegett, hogy ő egy kis senki,
Ha az asszony elmegy, mi marad őneki?
Igazgatóságból kirúgják őt mindjár’ –
Dolgozni kellene, de munka neki úgy fáj.
El is telt majd’ egy év, hogy az asszony dobott,
„Pedig fenyegettem, vertem pánikdobot,
Mentőt is kihívtam, aztán meg leléptem,
Aki meg szembejött, jól megfenyegettem.”
Végül elővettem hangfelvételeket,
Titokban rögzített, üres hülyeséget,
Az asszony beszél ott, nem tudta, hogy veszem,
Nekem viszont nincsen semmi becsületem.
Jobb helyen ilyenért az embert agyonverik,
De hová én megyek, ott meg kitüntetik.
Mert én megyek immár a politikába’ –
De soha nem jobbra, nemzeti oldalra.
Megyek odaátra, hazaárulónak,
deep state valagába táskahordozónak,
Ott van becsülete az ilyen patkánynak,
Ki eladta magát „tiszai” k…rvának.
Persze azzal kezdtem, szó sem lehet róla,
Politikus legyek bármikor, valaha.
Majd az lettem mégis – ha az politika,
Mikor egy kis görény seggét odatartja.
Aztán megígértem, nem megyek Brüsszelbe,
Mégis megtapsoltak – mandátum átvéve.
hangosan ugattam: mentelmi jog ócska –
Amikor én jövök, el is lesz pusztítva.
Aztán meg is jöttem, s mögéje bújtam,
Mert hát az Ötkertben magam megmutattam.
Mulattam egy kicsit, én, a retkes proli,
Kutattam, kerestem, hol van egy kis nuni.
Fetrengtem parketten csitrik lába között,
Jó, hogy nem Borsodban tört rám ez az ördög,
Mert ott kiontották volna a belemet,
Itt meg csak felvették valódi énemet.
Azt meg elintéztem, a telót elloptam,
A teló gazdáját jól fel is pofoztam.
Aztán elszaladtam bíróságra hamar,
Anyám ott a főnök, nincs, ami megzavar.
Hazudok mindenről, ahogy eszembe jut,
Ezt csináltam mindig, egy patkány ennyit tud.
Soha még igazat nem mondott a pofám,
Ördögország vége – ott lesz az én hazám.
S viszem magammal a hozzám hasonlót,
Agyhalottat, barmot meg az ilyen sajtót.
Ők csinálnak királyt hamar énbelőlem,
Hallod-e, Juditkám! Hallasz még felőlem!
Egykedvűen esik, ázik Duna partja,
Ott ácsorog Péter, a tökét vakarja.
„Hogy lesz ebből haszon – politikai,
mely népszerűségemet még tovább emeli?”
Megrekedt most Péter, csak áll ott a parton,
Az árvízből talán mégsem lesz sok haszon.
Tengernyi víz folyik lomhán körülötte,
De ő a tengerre szemét nem vetette.
Egy kőhajtásnyira áll tőle egy alak,
Bámuló szemei odatapadtanak,
De nem ám az alak gömbölyű keblére,
Sokkal inkább annak marha nagy fejére.
Török Gábor az ott, a csodás elemző,
Feje szélén két fül, hatalmas legyező.
Őhozzá fordul most, Péter siránkozva:
„Gazduram, itt állok, a tököm vakarva…”
– Ne bolondozz, Péter, a tréfát nem értem,
Amíg jól van dolgod, föl ne gerjeszd mérgem!
Megmondtam ezerszer: mindegy, hogy mit csinálsz,
A rajongóidnak nem eszed a varázs!
Takarodj a gátra, negyvenedmagaddal,
Ne csinálj ott semmit, de azt jó nagy hanggal:
B…sszál le mindenkit, ki csinál valamit,
Aki csak szembejön, ne hagyjál ki senkit!
Ugass le tűzoltót, katasztrófavédőt,
Keresd a katonát, és hozz egy hőmérőt.
Ha katonára lelsz, odakünt a gáton,
Követelj még többet, légy patkány, barátom!
Úgyse értesz máshoz, hát add a lényeged,
Mi pedig gondosan nyaljuk a seggedet,
Én leszek az első, aki majd kimondja:
„De ügyes a Péter! Akárki meglássa!”
El is indult Péter, felszaladt a gátra,
Ott van vele a had, tiszások falkája.
Ő pedig beleköt, már az élő fába,
S még nem jött senki, zavarja p…csába.
De ami még késik, az soha nem múlik,
Előbb-utóbb valahol türelem elvásik,
S jön majd valaki, a gáton dolgozva,
S elzavarja Pétert a k…urva anyjába…
Forrás: Magyar Nemzet
