2021. január 20.,
szerda, Fábián, Sebestyén napja

Pert nyert Bayer Zsolt az ifjú baloldali titán ellen

Magyar Nemzet

2020. június 9., kedd 16:48

Felmentette Bayer Zsoltot ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság a becsületsértés vádja aló. A pert Nagy Blanka kezdeményezte a Magyar Nemzet publicistája ellen, miután Bayer Zsolt – akkor még a Magyar Idők munkatársaként az Echo TV-ben – különféle jelzőkkel illette az egy tüntetésen káromkodva felszólaló diáklányt.

A megmozduláson Nagy Blanka durva kifejezéseket használva szólt oda Áder János köztársasági elnöknek is. Az államfőt obszcén kifejezéssel illette, és neki, illetve az összes fideszes képviselőnek azt üzente: álljon hátrébb eggyel, és b…ssza arcon magát! Később kiderült, hogy Nagy Blanka káromkodásokkal tűzdelt felszólítása a Trópusi vihar című, 2008-as akcióvígjátékból származik. Ezek után Bayer Zsolt publicista az Echo Tv-ben azt mondta egyebek mellett Nagy Blankáról, hogy csak 18 éves, „és már egy igazi, kretén, barom állat”. Majd később szerencsétlen, nyomorult, ócska kis prolinak nevezte a gimnazistát.

A Népszava arról írt, hogy Nagy Blanka a bíróságon úgy fogalmazott: odahaza, Kiskunfélegyházán gyakorlatilag kiközösítették a gimnáziumból, volt olyan pedagógus, aki közölte, nem akar egy tablón szerepelni a diáktüntetővel. Elhatárolódott tőle saját alma matere is, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium. Bayer Zsolt az utolsó szó jogán Nagy Blankához fordulva kifejtette,

az „nem megy”, hogy valaki felszólal egy tüntetésen, majd utána fürdik a népszerűségben, a kormánykritikus média dicséretében, majd „pityeregni kezd”, ha bírálatot kap hasonló stílusban, mint amit ő használt korábban. – Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!

– jelentette ki Bayer.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a döntése mellett úgy érvelt: ha valaki kiáll a nyilvánosság elé és elmond egy beszédet, a közélet aktív szereplőjévé válik, és innentől kezdve tűrnie kell a „kritikát”.

Bayer Zsolt mondatai pedig beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába, és nem valósítottak meg becsületsértést.

A döntés értelmében Nagy Blanka magánvádló az általa lerótt 10 ezer forint eljárási illetéket maga viseli.

A Népszava azt írta, hogy Nagy Blanka fellebbez majd a bírósági döntés ellen.

Magyar Nemzet