2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Pálinkás: Csak a bűnösöket nevezzük bűnösnek

Nem szabad kollektív bűnösnek nevezni a magyar nemzetet a holokausztért – mondta a Tudományos Akadémia elnöke a hetvenedik évfordulón tartott nemzetközi konferencián. Pálinkás József azt is hangsúlyozta, hogy a bűnösöket sem szabad menteni. A Páva utcai Emlékközpont igazgatója, Szita Szabolcs szerint a magyarországi zsidóság pusztulásáért Horthy Miklóst súlyos felelősség terheli. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke pedig arról beszélt, hogy a kisebbségek félelme Magyarországon is a társadalom betegségét jelzi.

Bűn, felelősség, emlékezés címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Tudományos Akadémia a magyarországi holokausztról. Az MTA elnöke köszöntő beszédében azt mondta: 70 év elteltével nem csak az emlékeztetés a feladat. „Vállalása annak, hogy őszintén szembenézünk múltunkkal és jelenünkkel, hogy nem hagyjuk veszni a mérhetetlen emberi szenvedés emlékét, hogy pontosan és hitelesen feltárjuk a rémtetteket és a hozzájuk vezető utat, hogy nem mentjük a bűnösöket, de vállalása annak is, hogy csak a bűnösöket nevezzük bűnösnek, és nem nevezzük kollektív bűnösnek a magyar nemzetet” – mondta Pálinkás József.

Kollektív bűnösségről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke szerint sem szabad beszélni. Heisler András azt mondta: a német megszállás áldozatainak emlékművével kapcsolatos vitát nem helyes baloldali hisztériakeltésnek vagy cirkusznak nevezni, ahogy azt Schiffer András, az LMP társelnöke és Boross Péter volt miniszterelnök tette a közelmúltban. „Úgy gondolom, ennél sokkal komolyabb dologról van szó. Ez egy jelzés a társadalom részéről, hogy valami probléma van. Én nem tudom megoldani ezt a problémát se egyedül, se a szervezetünkkel. Mi is jeleztük a gondjainkat ezzel kapcsolatban, most civilek jelzik sajátos eszközeikkel” – mondta Heisler András.

A Mazsihisz-elnök nem tartja ellentmondásosnak, hogy miközben minden évben megemlékeznek 1944. március 19-éről, tiltakoznak a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen. „Március 19-e Magyarország számára egy nagyon fontos történelmi dátum, a Magyarországon élő zsidók számára is egy nagyon fontos történelmi dátum. Tragikus dátum egyébként, amikor a német csapatok bejöttek Magyarországra. Erről meg lehet emlékezni, fekete zászlóval, emlékművel is, annak az emlékműnek a helyét, a formáját kell úgy kialakítani, hogy az ne konfliktusokat szüljön, hanem együttműködést a társadalom szereplői között” – tette hozzá.


Heisler András arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy a Mazsihisz számára milyen emlékmű lenne elfogadható. A napokban a Mazsihisz-elnök álláspontjához hasonló véleményt tett közzé az Egyesült Államok nagykövetsége. Az amerikaiak elvárják az Orbán-kormánytól, hogy becsületesen, nyíltan és tényszerűen értékelje a magyarországi holokausztot, és azok véleményét különösen vegye figyelembe, akiket jogosan érintenek érzékenyen a kabinetnek a hetvenedik évfordulóval kapcsolatos tervei.

Az USA tagadja, hogy bele akartak szólni

Az amerikai nagykövetség illetékese tagadja, hogy bele akartak szólni egy magyar belügynek minősülő kérdésbe. Az ügyvivő azt állítja, hogy csak a párbeszéd fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet. „Az emlékmű kérdését nyilvánvalóan Magyarországnak saját magának kell megvitatnia. Ezért nem az emlékműre koncentráltunk, hanem inkább arra a haszonra, amelyet a párbeszéd jelent egy demokráciában. Ez volt a mondanivalónk középpontjában. Különösen most, a választások után, egy erős kormány megmutathatja állampolgárainak, nem kell félniük a közeledő választásoktól, rendelkezik azzal az erővel, hogy képes nyílt párbeszédet folytatni állampolgáraival, és megmutatni, milyen egy komoly demokrácia. Nem azt akarjuk mondani, hogy ez a demokrácia jó vagy nem jó. Mi azt mondjuk, hogy ez a kormány jó és határozott ígéretet tett az embereknek a párbeszédre. Mi ezt a párbeszédet támogatjuk” – mondta M. André Goodfriend.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!