Egy kutatás résztvevőinek azt a kérdést tették föl, hogy elégedettek-e az életükkel. Csupán a megkérdezettek harminc százaléka válaszolt igennel – a többiek akkor is azt mondták, hogy elégedetlenek, ha egyébként a dolgaik úgy alakultak, ahogyan ők akarták. A szabadságból, hogy az ember alakíthatja az életét, nem következik magától értetődően a boldogság. Ugyanígy a siker, a hírnév, a pénz sem garancia a jól-létre – szögezte le érzékletes példákkal és „humorbonbonokkal” teletűzdelt előadása nyitányaként Pál Feri.
Korántsem mindegy persze – hívta fel rá a figyelmet –, hogy a boldogságot egy érzéssel azonosítjuk-e, vagy emberlétünk jelzőjeként használjuk. Óriási ugyanis a különbség aközött, hogy az adott pillanatban boldognak érezzük-e magunkat, vagy általában véve vagyunk boldog emberek. Ennek illusztrálására a szülő nő esetét hozta fel példának: a fájdalmak közepette nem érzi magát boldognak – közben mégis az, mert épp betejesedik, amire vágyott.
Mégis mitől lehetünk akkor elégedettek és boldogok? Mit csinál másképpen a nagy többséghez képest az emberek harminc százaléka? Három közös vonásuk van – fűzte tovább gondolatait a mentálhigiénés szakember. Egyrészt észreveszik életükben a szépet és a jót, és kapcsolódnak mindahhoz, ami értékes. Tudatában vannak a kincseiknek, vagy ahogyan Simone Weil francia filozófusnő is megfogalmazta: vágyakoznak az után, ami már az övék. Másrészt nem csupán reménykednek valaminek a megvalósulásában – sőt nem is csak imádkoznak érte –, hanem döntenek és elköteleződnek. Harmadrészt pedig hálásak az életükért, mindazért, amijük van, amit elértek – és azért is, amitől megőriztettek. Ahogy Viktor Emil Frankl holokauszttúlélő osztrák pszichiáter mondta: „A boldogság mindaz a rossz, ami ma nem történt meg velem.”
„A legtöbb ember felkel reggel, és elindul a pofonjáért. Addig megy, míg be nem szerzi” – summázta sokaknak az élethez kapcsolódó alapállását Pál Feri. Ezt azonban felül lehet írni, ha – még a nehéz helyzetekben is – másokat nem a magunk boldogságának eléréséhez használunk eszközként, hanem mintegy célként tekintünk rájuk, és azon ügyködünk, hogy az ő boldogságukat elősegítsük. „Következetesen emberszámba venni másokat – búcsúzott a Szélrózsa közönségétől Pál Feri – igazi mestermunka, nektek való feladat.”
A teljes cikk az Evangélikus.hu honlapján olvasható.
Fotó: Evangélikus.hu