2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Oszlató rendőrtisztek ellen nyomoz az ügyészség + Videó

Két rendőrtiszt ellen hamis tanúzás miatt nyomoz az ügyészség a 2006. október 23-ai Nádor utcai oszlatással összefüggésben – tudta meg a Hír TV.

Amint a televízió Célpont című műsora korábban kinyomozta, összesen kilenc olyan rendőr van még mindig szolgálatban, akiket felelősségre vontak a 2006-os véres tömegoszlatások miatt. A kormányszóvivő csütörtökön azt közölte, hogy a jogerősen elítélt egyenruhásokat már eltávolították a testületből. A 2006-os őszi események ügyében a tisztánlátást nehezítik az egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek is.

A következő kormányülésen tárgyalják meg azt az összefoglalót, melyet a Balsai-jelentés nyomán született országgyűlési határozat írt elő.

„Lényegében megállapítható, hogy a 2006-os őszi eseményekben bűncselekményt elkövetett rendőrök egy jelentős része saját magától távozott a testületből, az ott maradt rendőrök ellen pedig büntetőeljárás indult. A bírósági eljárás következtében azon rendőrökkel kapcsolatban, akikkel szemben a bíróság megállapította, hogy bűncselekményt követtek el, a rendőri munkaviszonyt megszüntették. Akikkel szemben pedig a bíróság megállapította, hogy nem követtek el bűncselekményt, azok a rendőrség kötelékében maradtak” – fogalmazott Giró-Szász András kormányszóvivő.


Az ORFK nem hajlandó nyilatkozni az ügyben, pedig vannak még olyan rendőrök, akik ellen eljárás folyik. A Hír TV információját megerősítve a Fővárosi Főügyészség közölte, hogy két tiszt ellen hamis tanúzás miatt nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Ők a 2006. október 23-ai, Nádor utcai tömegoszlatás nyomán indult perek egyikében buktak le, azzal hogy az előállításokról készült jelentésekről kiderült, aláhamisították a jelentéskészítő nevét. A vádhatóság válaszában ugyanakkor azt írta, hogy eddig senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként.

A Nádor utcai események miatt a Fővárosi Törvényszéken zajlik egy perújítási kísérlet is. A felperes azt akarja bizonyítani, hogy a rendőrség jogellenesen oszlatott. A tömegoszlatást korábban jogszerűnek találta a Fővárosi Bíróság, majd a felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróság is. Egy másik ügyben azonban időközben előkerültek a BRFK jogi képviselői által a perben letagadott, harminc évre titkosított rendőrségi felvételek. A felperes erre az új körülményre alapozza a perújítást. „A mostani pernek a lényege az, hogy a békétlenséget megcáfoljam, és azt bizonyítsam, hogy a tömeg békés volt” – mondta Bajuszné Molnár Katalin felperesi képviselő.

A ügy érdekessége, hogy a Nádor utcai oszlatás ügyében 2011 decemberében már született egy jogerős ítélet, mely kimondta, hogy a rendőrségi oszlatás jogszerűtlen volt. A perújításról folyó eljárás május 10-én folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Mint korábban megírtuk, a közelmúltban érkezett meg a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztályára Völgyesi Miklós feljelentéskiegészítése. A Balsai-jelentés összeállításában közreműködő nyugalmazott büntetőbíró által csatolt iratok szerint fényképek bizonyítják, hogy 2006. október 23-án kalasnyikovok és puskagránátok is voltak az oszlató rendőröknél. Mint arról az MNO elsőként beszámolt, a tömegoszlatáshoz szükséges eszközöket a rendőrök a honvédségtől kapták.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!