2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Oszkó: Erős aggályt keltett az értékaránytalanság

Oszkó Pétert hallgatták meg a Sukoró-per csütörtöki tárgyalásán.

A volt pénzügyminiszter vallomásában azt mondta: a tárca már 2009 nyarán vizsgálni kezdte az ügyet. Oszkó még ebben az évben utasította polgári per megindítására a vagyonkezelőt, hogy kiderüljön, volt-e értékaránytalanság a telekcsere során. A szabálytalanság gyanúját először az Állami Számvevőszék jelentése, majd az ügyészség hivatalos értékbecslése erősítette meg.

„Az Állami Számvevőszék jelentésében is voltak már ilyesfajta kitételek, de az Állami Számvevőszék valójában erősebben érvelt amellett, hogy közérdek nem állt fenn, és ezért nem volt szabályos a telekcsere-szerződés. Ezt az érvet kevésbé tette aggályaivá a Pénzügyminisztérium szakmai stábja. Az értékaránytalanság sokkal komolyabb aggály volt, és az ügyészség által rendelkezésünkre bocsátott értékbecslés nyilván ilyen módon erős aggályt keltett a szervezetben” – mondta a volt tárcavezető.

Az ügylet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél zajlott, volt vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és társait hűtlen kezelés kísérletével vádolják. A vád szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződéssel csaknem 1,3 milliárd forintos kár érte volna az államot.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!