2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

A Fidesz jóval olcsóbban kapta a plakáthelyeket a Jobbiknál

2017. június 29., csütörtök 17:26, frissítve: csütörtök 21:46

Rekordolcsón kapott plakáthelyeket a Fidesz a 2010-es kampányban, ráadásul a bevallottnál több hirdetést helyeztek ki. A 24.hu birtokába jutott adatok szerint Fidesz átlagosan 5 ezer forintért kapott egy plakáthelyet hét évvel ezelőtt Simicska Lajos érdekeltségétől. Orbán Viktort múlt héten Brüsszelben kérdeztük pártja korábbi plakátolásairól, akkor azt mondta, hogy ők minden szabályt betartottak.

„A Fidesz egy olyan párt, amely betartja a pártokra vonatkozó törvényeket, a gazdálkodásában is. Az összes ilyen megrendelést, azt jogilag meghatározott formában kell teljesíteni és rögzíteni. Mi ezt megtettük, az Állami Számvevőszék pedig minden évben ellenőrizte a gazdálkodásunkat, tudtommal kifogást egyszer sem emelt. Nemcsak a 2010-es évek után, hanem az ezt megelőző években, tehát még a szocialisták időszakában sem. Úgyhogy mi büszkék vagyunk rá, hogy a mi gazdálkodásunk mindig is transzparens volt és jogilag hibátlan” – így nyilatkozott Orbán Viktor a hétvégén Brüsszelben, amikor a Hír TV arról kérdezte, hogy 2010-ben a Fidesz kapott-e kedvezményt, amikor hirdetési felületeket vásárolt a választási plakátjainak és politikai reklámjainak.

Mint ismert, a Jobbik a miniszterelnököt és a Fideszt támadó plakátjai áprilisban jelentek meg országszerte a köztereken. A Mahir Cityposter plakáthelyein Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal és Habony Árpád portréjával illusztrált „Ti dolgoztok, Ők lopnak” kampányt követően elsőként NAV-ellenőrzést kapott a Simicska Lajos-féle cég – ismeretes, a kormányközeli Magyar Idők napokkal hamarabb tudta, mint maga a cég, hogy nyomozás indul. Az adónyomozók a Jobbik plakátkampányát megelőző időszak papírjaira voltak kíváncsiak. Magyarul az érdekelte őket, hogy mennyit fizetett a Jobbik a Simicska cégének.

Ezt követően a kormánypárt törvénnyel akarta betiltani a köztéri politikai hirdetéseket. A lex Simicska néven elhíresült plakáttörvény-javaslathoz első körben nem volt meg a kétharmad, elbukott. A kormánypártok salátatörvényként, a településkép védelméről szóló törvénybe csomagolva, végül feles többséggel verték át a parlamenten a korábban elbukott szabályozást. A Fidesz közben folyamatosan azt kommunikálta, hogy Simicska Lajos irreálisan alacsony áron adott át plakáthelyeket a Jobbiknak, sőt az áfacsalás és a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is rá akarták húzni az április óta folyó kampányra, hogy büntethetővé tegyék az ügyet.

Most, a 24.hu birtokába jutott dokumentumok alapján arra lehet következtetni, hogy a 2010-es országgyűlési választási kampányban a Fidesz még nagyobb kedvezményeket könyvelt le, mint most a Jobbik. A Fidesz akkor a Hír TV Hirdetésszervező Zrt.-n keresztül a Mahir Cityposterrel kötött szerződést a teljes kültéri kampány leszervezésére. A Mahir saját oszlopait és a citylight hirdetőtábláit, az óriásplakátokat pedig alvállalkozókon keresztül biztosította a nagyobbik kormánypártnak.

A Fidesz-jelenlét a választás előtti napokban elsöprő volt, egyedül több plakátot helyeztetett ki, mint a többi parlamenti párt összesen. A 24.hu adatai szerint a Fidesz 2010 áprilisában 4700 körüli számban rendelt óriásplakátot (ebben benne van, hogy a választás második fordulójára sok helyen módosított, új ragaszokat tettek ki) 23,2 millió forintot számlázott a Mahir több tételre bontva. Így 5000 forint per darabos átlagos egységár jön ki nagyjából (a dokumentumok szerint volt két hétre 21 ezer forintos egységárú megrendelés is, de olyan is, amit 2500 forint alatti áron számoltak el) – írják.

A Jobbik az áprilisi kampányról azt tette közzé, hogy 27,4 millió forintért 2468 óriásplakátot, 312 citylightot, 303 hirdetőoszlopot és 292 dupla citylightot rendelt. A Fidesznél is érvényesített mahires citylight árakat levonva 2468 óriásplakátot nagyjából 21 millió forint körüli összegért vehette meg az ellenzéki párt. Így 13 500 forint per darabra jön ki a bejelentett adatok szerint az egy óriásplakátért fizetett összeg.

A számok így azt mutatják, hogy a Fidesz és a Jobbik Mahir-kedvezményes házi versenyét nagy fölénnyel az előbbi nyerte. A kormánypárt csupán a 37 százalékát fizette a Jobbik – áfacsalásnak kikiáltott – darabárának.

1300 pluszplakát

Ezt a különbséget nem tudja kompenzálni sem az elmúlt hét év ármozgása, sem az, hogy a Fidesz megrendeléseinek egy része két hétre szólt. Az előkerült adatok alapján az is feltételezhető, hogy a Fidesz nem is számlázta le az ország különböző pontjain kikerült plakátja jelentős hányadát, jegyezi meg a 24.hu.

A számlák szerint április 1. utáni napokban hivatalosan 3468 darabnak kellett volna lennie a köztereken. A 2010 áprilisának első napjaiban készült országos audit szerint azonban a Fidesz 4756 darab plakáttal rendelkezett. A kültéri hirdetések nyomon követését, felmérését egy független piaci cég végzi. Az ügynökségi forrásokból származó adatok, amelynek hitelességét a cég a 24.hu kérdésére nem cáfolta, azt mutatták, hogy a Fidesznek közel 1300 darab plakáttal több hirdetménye volt, mint ahogy azt a számlák engedték volna.

A témáról további részletek a Hír TV ma esti Egyenesen című műsorában 19 óra 30 perctől. Vendég az LMP társelnöke, Hadházy Ákos.

A Jobbik szóvivője szerint a hírrel bebizonyosodott, hogy ők piaci áron plakátolnak, a Fidesz viszont törvényt is sértett a választási győzelemért. „A mai hír pontosan azt mutatja, hogy a Fidesz az, aki egy oligarcha zsebében volt 2010-ben. Hiszen a Jobbik által kifizetett plakátköltségnek csak mindösszesen a 37 százalékát kellett kifizetnie a Fidesznek. Az a feltételezés pedig, hogy 1300 plakátot számla nélkül helyezett ki a Fidesz, na ez már tényleg felveti akár az adócsalás gyanúját is, hiszen ez után áfát sem kellett befizetnie a kormánypártnak” – fogalmazott Jakab Péter, a párt szóvivője.

A szocialista párt szerint az ügyben felmerül a büntetőjogi felelősség. „Biztos, hogy nem tiszta pénzekkel játszik a Fidesz, hiszen az a mennyiségű plakát, ami elárasztotta az országot, az nem jöhetett ki választókerületenként 1 millió forintból – akkor még az volt a szabály. Az, hogy egy kormányra készülő és magát makulátlannak valló párt így szerzi meg a hatalmat, innentől kezdve nem lehet azon csodálkozni, ami azóta történt. Ők már akkor azt csinálták, amit kormányról tökélyre fejlesztettek, hogy hogyan lehet szétrabolni az országot” – nyilatkozta Gőgös Zoltán MSZP-elnökhelyettes.

Fidesz: Hírt hamisít a 24.hu

A Fidesz hírhamisításnak tartja a 24.hu cikkét. A kormánypárt közleménye szerint minden választási kampányban a törvényeknek megfelelően jártak el, és megismétlik, hogy ezt az Állami Számvevőszék is így találta. A cikket a Jobbik elterelő akciójának nevezik. Közleményükben egyébként a 24.hu-t a Simicska-cégek közé sorolják, pedig a portál nem tartozik a nagyvállalkozó érdekeltségei közé.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!