2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Orbán Viktor: Mi már letettünk valamit az asztalra

Mi nem csak kiabálunk és hangoskodunk, hanem letettünk már valamit az asztalra – így reagált Orbán Viktor kormányfő hétfőn a parlamentben arra, hogy Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője heves kirohanást intézett ellene. Az ellenzéki képviselő szerint a népnek elege van a kormányfőből, sőt a politikus azt is állította, hogy van olyan ember, aki szeretne közelharcot vívni a miniszterelnökkel. Jakab egyebek között pökhendinek és hazugnak nevezte a kormányfőt, sőt állítása szerint Orbán az ellenzéki képviselőket kitiltaná az Országgyűlés üléséről is.

  • Orbán Viktor: Mi már letettünk valamit az asztalra

 

Jakab állította, ő a nép kérdéseit teszi fel. Ezek között egyebek között az is szerepelt, hogy Orbán Viktor írja már-e azt a beszédet, amelyben elnézést kér a magyar néptől.

A politikusi szakmának van egy előnyös tulajdonsága, hogy időnként az emberek elmennek, leadják a szavazatukat és megmondják ki mennyit ér – kezdte Orbán Viktor miniszterelnök a Jakab Péternek címzett válaszát. A kormányfő elmondta, a Jobbik 2018-ban még 20 százalékon állt, de 2019-ben ez a szám már csak 6 százalék volt. Szerinte ennek az oka ott keresendő, ahol a Jobbik frakcióvezetőjének a kérdése is, hogy az egykori radikális párt visszaél az emberek türelmével.

A miniszterelnök felidézte, a Jobbiktól származnak azok a mondatok, hogy „Gyurcsánynál lejjebb már csak a pokol van”, „A Jobbik semelyik baloldali párttal nem fog össze”, Gyurcsány 2006-os tevékenysége büntetőjogi kérdés kellene, hogy legyen, ehhez képest a Jobbik összeállt vele, osztozkodott vele és mindent, amit tesz, azt magukra vállalják.

„Meddig él vissza a Jobbik az emberek türelmével?”

– kérdezte a miniszterelnök.

Jakab Péter nem válaszolt a feltett kérdésre, hanem folytatta az Orbán Viktornak címzett kérdéssort. Ezek között szerepelt, hogy meg lehet-e élni 56 ezer forintból.

Orbán Viktor elmondta:

  • 2010-ben a minimálbér 73 500 forint volt, 2019-ben pedig 149 ezer forint,
  • a szakmunkás minimálbér 2010-ben 89 500 forint volt, 2019-ben pedig 195 ezer forint.

Mi nem csak kiabálunk és hangoskodunk, hanem letettünk már valamit az asztalra

– emelte ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor arra reagálva, hogy Jakab Péter kifogásolja az házszabálymódosítást elmondta,

az ellenzék trágárságot, rendbontást és agressziót hozott be az ülésterembe, ami nem jó és egyetlen munkahelyen sem engedhető meg.

Ami pedig a Jobbik szavahihetőségét illeti – folytatta a miniszterelnök – érthető, hogy a Jobbikot a hatalom és a pénz érdekli, de annak ára van. Orbán Viktor a Jobbiknak ajánlotta az MDF példáját, amely szintén összeállt a baloldallal, „ma pedig alulról szagolja az ibolyát”.

Az MSZP a magánnyugdíjpénztári megtakarításokról

Harangozó Tamás (MSZP) a magánnyugdíjpénztári megtakarítások után érdeklődött. Mi van három millió ember egyéni számlájával amit megígértek korábban? - firtatta. Hogy van az, hogy a köztársasági elnöknek, a fideszes kinevezetteknek egyszerre megduplázzák a fizetését, miközben egyébként létszámstopot vezetnek be az államigazgatásban?

Orbán Viktor azt mondta: a valóság az, hogy a szocialisták már kormányoztak.

Ízlésem szerint a kelleténél hosszabb ideig - fogalmazott. Hozzátette:

el is vettek egyhavi nyugdíjat, megkurtították őket. Ezt önökön kívül ebben a házban még soha senki nem tette meg. Ezzel szemben a kormánynak van egy megállapodása a nyugdíjasokkal, miszerint a nyugdíjak értéke nem csökkenhet, amíg polgári kormány van Magyarországon. Egyetlen évben sem csökkent, és olyan évek is voltak, amikor emelkedtek, és emelkedni fog ezután is

- rögzítette a kormányfő, és kitért arra, hogy a gazdaságpolitikai sikereknek köszönhetően nyugdíjprémiumot tudnak fizetni, ami emeli a járandóságot.

Emlékeztetett az önkormányzati választások eredményére, eszerint hat megyében az MSZP a közgyűlésbe sem került be, azaz nem ugrották meg az öt százalékot. Ennyit a nép hangjáról - jegyezte meg a kormányfő.

Arról is szólt,

miközben sajtószabadságról papolnak, az ország legnagyobb példányszámú baloldali napilapját egy oligarcha tartja el. Nem sok ez a képmutatásból?

- kérdezte.

Harangozó Tamás azt mondta, a 13. havi nyugdíjat az MSZP-kormány vezette be és a világgazdasági válságig biztosították. Ismét az egyéni számlákat firtatta.

Orbán Viktor kiemelte: nem lepi meg a logikája, miszerint pártdöntést lehet hozni magánvagyonokról. Ez az önök oldalán így is van - közölte.

Kitért arra, hogy

az önkormányzati választások óta csak néhány hét telt el, ezalatt a szocialisták a saját fizetésüket megemelték, a Gyurcsány-korszak embereit visszahozták, élén Draskovics Tibor egykori miniszterrel, Havas Szófiát, aki az 56-os forradalmárokat nácikhoz hasonlította, szinté sikerült visszahozni a Városházára, egy büntetőügyben elítélt, és eljárás alatt álló Czeglédyt pedig folyamatosan megbízásokkal látnak el. Söprögessenek a saját házuk előtt

- jelentette ki.

Nem lehet Magyarországtól pénzt elvenni

Gréczy Zsolt (DK) arról beszélt, az uniós pénzek felhasználása során súlyos szabálytalanságokat tártak fel, és két opció merült fel az unió részéről. Átvizsgálják az egész rendszert és ennek alapján kell a büntetést megfizetni, vagy egy tízszázalékos átalányt rögzítenek, ami 5-700 milliárd forintot jelent. Kiemelte: azt a megoldást választotta a kormány, hogy nem átvilágítják a rendszert, hanem egy tízszázalékos átalányt fizetnek be büntetésként, amit szerinte az állampolgárok pénzéből finanszíroznának. Szerinte ez elképesztően gyalázatos és az unió történetében példátlan, ugyanis uniós tagállamot még ilyen büntetéssel nem szankcionáltak.

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta:

a képviselő egyetlen állítása sem igaz.

Erre két magyarázat adható, nem akar igazat mondani, de tudja, illetve, hogy nem ismeri a tényeket. A kormányfő jelezte: egyelőre utóbbiból indul ki. Rögzítette: az a helyzet, hogy Magyarországot senki semmilyen büntetésre nem ítélte, egyetlen forintot sem vesztett az uniós forrásokból. Ezek a tények - jelentette ki a miniszterelnök.

Gréczy Zsolt úgy reagált, vagy a miniszterelnök vagy az Európai Bizottság illetékes biztosa nem mond igazat. Azt kérte, utóbbi esetén, kérje számon a biztostól állításait. Szerinte a kormány vállalta a büntetés megfizetését a szabálytalan közbeszerzések miatt.

Orbán Viktor viszonválaszában kiemelte: a magyar nyelvnek vannak szabályai, a korrekció nem jelent büntetést. Kijelentette:

nem lehet Magyarországtól pénzt elvenni, ugyanis az uniós pénzeket 113 százalékban felhasználja. Képtelenség, hogy egyetlen forintnyi összeget is elveszítsen Magyarország. Büntetési tételként ott a négyes metró, ami az önök kormányzása alatti esemény.

Esetleg fizessék be önök! - mondta a miniszterelnök.

LMP: lesz változás a kormány környezetpolitikájában?

Schmuck Erzsébet (LMP) azt firtatta, lesz-e változás a kormány környezetpolitikájában? Szerinte e területről az elmúlt tíz évben sok jót nem lehet elmondani. 2010-ben első lépésként szétverték a környezetvédelmi intézményrendszert, megszűnt az önálló környezetvédelmi tárca - sorolta.

Kitért a környezet- és természetvédelmi hatósági rendszer gyengítésére, ezek már nem a környezet és természetvédelmi szempontokat helyezik előtérbe, hanem egyes beruházói csoportok rövid távú gazdasági érdekeit. Példaként hozta a Normafánál tervezett 220 fa kivágását Natura 2000 területen, és a 2022-es gyorsasági motoros világbajnokság magyarországi rendezését.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: lehetne nagyvonalúbb is a képviselő, nagyon sok jó dolog is történt. A kormány - szemben az LMP-vel - nem a bürokratákat védi, hanem a környezetet. Ön állást akar szerezni embereknek a környezetvédelemre hivatkozva - mutatott rá. A motoros vb-ről azt mondta, az emberek Magyarországon szeretik a motorsportot, de vitassák meg, ez egy nyitott kérdés, nem lezárt ügy. A Normafáról jelezte: ott lakik, a 12. kerületben. Tartottak egy népszavazást, amit hosszú kampányt előzött meg, majd hoztak egy döntést és érdemes eszerint haladni.

Schmuck Erzsébet reagálásában azt mondta: nem elengedőek a szép célok, programok, ezek megvalósításához intézményrendszerre és forrásokra van szükség. Előbbi gyakorlatilag nincs, forrás is nagyon kevés. Kitért arra: a nemzeti parkokat arra kényszeríti a kormány, hogy az ökológiai turizmust szolgálják.

Orbán Viktor viszonválaszában kiemelte:

nem érti, az ökológiai turizmust miért kell támadni, ez egy jó dolog, nem osztja a képviselő véleményét.

Emlékeztetett a korábbi azonnali kérdések során adott válaszára, amikor jelezte: alig várja, hogy a főváros elfogadja a klímavészhelyzetre vonatkozó tervét, intézkedéseket hozzon és ami jó, nemzeti szintre emelhessék. Kár, hogy egyetlen ilyen döntés sem született - jegyezte meg Orbán Viktor.

A Párbeszéd az ellenzéki vezetésű települések támogatásáról

Szabó Tímea (Párbeszéd) arról beszélt, hogy a kormányfő október 13-a után azt mondta, együtt kíván működni az ellenzéki vezetésű városokkal. Ugyanakkor azt látják, hogy a kabinet sorra nyújtja be azokat a javaslatokat, amelyek arra mutatnak, meg akarják fojtani ezeknek a városoknak a vezetését.

Beszélt az iparűzési adóra vonatkozó javaslatról is, amit egy salátatörvény tartalmaz, és arról szól, hogy ezen városok ezt az adónemet nem fordíthatják arra amire akarják, csak a helyi közlekedésre. Mi a célja az intézkedéseknek? - firtatta.

Orbán Viktor kiemelte: azt látja,

az ellenzék továbbra is "diktatúrásdit" játszik, ami ma már inkább mulatságos. Volt egy önkormányzati választás, és néhány helyen elég jól szerepelt az ellenzék. Ez diktatúrában nem szokás, s továbbra is elnyomásról, ellehetetlenítésről beszélnek.

Úgy fogalmazott: "a győzelem soha sem végleges, és a vereség soha sem végzetes, ez egy politikai verseny". Megjegyezte: nincs olyan beadvány a Ház előtt, hogy iparűzési adót csak tömegközlekedési célra lehetne használni. Ezt félreérti, az szerepel a javaslatban, hogy első helyen - hívta fel a figyelmet.

Szabó Tímea reagálásában azt kérdezte: akkor miért adták be ezt a javaslatot?

A miniszterelnök jelezte: a jogszabályok végén ott az indoklás, és abban benne van, miért adják be az adott javaslatot.

Kitért arra, abban egyetértés volt Karácsony Gergely főpolgármesterrel, hogy a legfontosabb a tömegközlekedés biztosítása, és ez a lépés ebbe az irányba mutat. Ennél fontosabbat ő sem tudott volna mondani - közölte a kormányfő.

Diktatúrásdit játszani inkább mulatságos

 

Fidesz: a Momentum miért üzent hadat a határon túli magyaroknak?

Tilki Attila (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András a romániai elnökválasztás előtt a magyarellenességről ismert, korábban egy fasiszta szervezetben tevékenykedő román politikussal kampányolt, egy súlyos korrupciós botrányba keveredett jelölt mellett.

Hozzátette: a Momentum alelnöke, Donáth Anna pedig Szlovákiában "támadta hátba" a magyarokat azzal, hogy egy szlovák pártnak kampányolt, és arra szólította fel a magyarokat, hogy legyenek büszke szlovákok.

Ezzel a Momentum hadat üzent a határon túli magyar közösségeknek. Miért teszik ezt?

- tette fel a kérdést. Internacionalista ködképet kergetnek, vagy tudatosan, utasításra cselekednek?

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt felelte: "eddig a román ügynökök fedésben dolgoztak Magyarországon akkor is, ha magyar nemzetiségűek voltak". Indokolhatatlannak, elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak ítélte, amit a Momentum tett.

Képtelenségnek ítélte, hogy román szélsőjobboldaliak jobban képviselnék a magyar érdeket, mint a magyarok. "Az egykor volt SZDSZ is irul-pirul szégyenében". Szerinte a Momentumnak a nemzeti ügyek iránt még annyi "hallása" sincs, mint az egykori SZDSZ-nek volt.

Megjegyezte: az egykor nemzeti pártként indult Jobbik is közös listákat állított a Momentummal. Kijelentette: aki a magyar politikai közösség tagja, annak egyértelműen vissza kell utasítania a Momentum cselekedeteit.

Jobbik: mennyit kell fizetniük a magyar adófizetőknek?

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt hozta fel a miniszterelnökhöz intézett kérdésében, hogy az Európai Bizottság nyolc kifogást talált magyar programokkal kapcsolatban, ebből "hét összefügg a közbeszerzésekkel, és az önök szorosan vett üzleti tevékenységével" - fogalmazott.

Sérelmezte, hogy ezek egyenkénti tisztázása helyett egy tízszázalékos átalánybírságot fogadott el a kormány, az így elveszett tíz- vagy százmilliárdokat ugyanis szerinte a magyar büdzséből kell pótolni. Azt kérdezte a miniszterelnöktől: pontosítsa, hogy a magyar adófizetőknek mennyit kell fizetniük.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy felelt: a kérdést kellő mélységben egy bizottsági ülésen lehetne megvitatni.

A kormány nem tesz különbséget uniós pénz és saját büdzsé között - folytatta válaszát. Az uniós pénzt azért kapja az ország, amit oda befizet.

Sem európai uniós, sem magyar költségvetési pénzből egyetlen fölösleges beruházást sem lehet csinálni Magyarországon, vagyis minden beruházásnak van értelme, ami megvalósul.

Az uniós pénzeket mind meg fogjuk kapni, vagyis semmilyen büntetést nem kell fizetni - zárta szavait.

Orbán útba igazította Z. Kárpátot

 

MSZP: miért érdek a Türk Tanács képviseletének befogadása?

Gurmai Zita (MSZP) azt kérdezte a miniszterelnöktől: mért szolgálja az ország érdekét, hogy úgy fogad be az ország török, azeri, üzbég vagy kazah állampolgárokat, vagyis a Türk Tanács európai képviseletét, hogy rájuk nem vonatkoznak a törvények.

Miért magyar érdek, hogy a képviselet költségeit Magyarország fedezi, az irodát semmilyen magyar hatóság nem vizsgálhatja, és az adófizetés alól is mentesülnek? - sorolta kérdéseit, megjegyezve: ezen országokkal kevesebb, mint 2 százaléknyi a magyar külkereskedelem aránya. "Ez az önök mutyija a keleti haverokkal" - fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta:

a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani, a nemzetközi szervezetek képviseleteire vonatkozót is.

Általános gyakorlatnak nevezte, hogy egy nemzetközi szervezet budapesti működését részben vagy egészben Magyarország fedezi, az ENSZ itteni irodáinak nagy részét is Magyarország finanszírozza.

"Az persze nem zavarja önöket, hogy Nyugat-Európában hegyekben állnak a minaretek meg a dzsámik" - jegyezte meg a kormányfő -, "mert önök bevándorláspártiak.

Mint fogalmazott, az ügyben leginkább az zavarta, hogy a magyarországi kunokon hetekig gúnyolódtak az ellenzékiek, csak azért, mert keleti származásúak. Feltette a kérdést: ha ugyanezt tette volna bárki a zsidó származásúakkal, mi történt volna az országban? Ne alkalmazza a kettős mércét, és adják meg a tiszteletet mindenkinek - mondta a képviselőnek.

 

Hír TV - MTI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!