2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

„Orbán Viktor az ünnephez méltó beszédet tartott”

Orbán Viktor beszédet tartott ma a Nemzeti Múzeumnál március 15-e alkalmából. A kormányfő a többi között az EP-választások fontosságára hívta fel a figyelmet. A miniszterelnök hangsúlyozta: a tét, hogy az európai polgárok felismerik-e a döntés súlyát a kontinens jövőjére nézve. Orbán Viktor beszéde a Lapzártában is téma volt.

  • „Orbán Viktor az ünnephez méltó beszédet tartott”

Kovács András, az Origo újságírója szerint a mai történéseket látva mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy van egy létszámában csekély és tagolt ellenzék, ezzel szemben pedig van egy egységes kormányoldal, ahol az üzenetek is egy irányba tartanak. Bár sokan azzal „vádolták” Orbán Viktort, hogy visszafogott beszédet tartott, korábban pedig sokan azért bírálták, mert sokkal „harsányabban” fogalmazott. „A miniszterelnök az ünnephez méltó beszédet tartott, és azokra a mondatokra, amiket ma sokan hiányoltak tőle, a kampányban még bőven vissza fog térni” – fejtette ki.

Dull Szabolcs, az Index újságírója úgy látja, tény, hogy Orbán Viktor visszafogott beszédet tartott március 15-e alkalmából. Szerinte a kormányfő beszédének a közelgő EP-választások miatt, a külpolitikai vonulata domborodott ki. „Orbán Viktor ebben a beszédében retorikailag is lefedte a Soros–Juncker plakátot, mert egyetlenegy Sorosozás, Junckerezés, Brüsszelezés nem hangzott el, valamint néppárti kritikusaihoz sem szólt, sokkal inkább azzal foglalkozott, hogy ő és a Fidesz milyen Európát képzel el” – mondta.

Tekintse meg a teljes műsort:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!