Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején közölte, az angolszászok jól ismertek a kíméletlen fegyelmükről, és gondolkozásukról. Soros pedig korábban arról beszélt, hogy az oroszokat valahogyan le kell győzni katonailag, és mivel a nyugat demokráciák rosszul viselik, ha meghalnak a katonáik külföldön, és ezért a közép-európaiakat kell rávenni a háborúra. Nagy szerencse, hogy ez az angolszász politika nem tette magáévá ezt a gondolkodást. A legnagyobb veszteség ebben a háborúban, hogy egyik oldalon sem világos a hadicél.
Folyamatos belesodródás
Orbán Viktor szólt arról is, hogy egy háborúban, ha a hadicélok tekintetében tisztázatlanok a célok, akkor nagyon könnyű eltévedni.Eszmei értelemben meghatározzák a célokat, de azt, hogy melyik vonalig tart a harc, az nincs tisztázva.
Orbán szerint a Nyugat részéről hiba volt, hogy egy összeurópai konfliktus lett ebből.
A kormányfő felidézte, hogy már egy évvel ezelőtt is arról beszélt, hogy folyamatosan sodródni fogunk a háborúba és erre a legjobb példa a német álláspont változása. Szerinte a jövőben felmerülhet békefenntartó csapatok küldése is.
A NATO egy védelmi szövetség
Orbán Viktor rámutatott arra, hogy fegyverkezési kiadások szerint a Nyugat és a NATO nagyon jelentős előnyben van az oroszokkal szemben. A NATO egy védelmi szövetség, és ezért is problémás Ukrajna esetleges tagsága, mert ott háború van, és háborús országot nem lehet felvenni - tette hozzá.A NATO-nak az alapszerződés szerint nincs támadó feladata.
A józan álláspont a tűzszünet
A kormányfő arról is beszélt, hogy egy ilyen konfliktusban valamelyik féllel azonosulnak az emberek, és ez egy természetes dolog. A politikusoknak ettől függetlenítenie kell magukat - tette hozzá. Ezt a háborút egyik fél sem tudja megnyerni, így Oroszország sem tud nyerni, de a Nyugat sem tud megverni egy atomhatalmat. Csak az áldozatok száma fog folyamatosan nőni, eddig is már több mint százezer ember halt meg - mondta. A józan álláspont a tűzszünet, de a béke megteremtése ennél hosszabb időt igényel - tette hozzá.
Orbán: Ezt figyelmen kívül hagyják Brüsszelben
Orbán Viktor arról is eszélt, hogy az ENSZ éjjel egy békepárti álláspontot fogadott el, tehát a világ többsége a béke mellett áll. Egyik országot se fenyegesse az a veszély, hogy belevonódnak ebbe a háborúba az akaratukon kívül.Fontos, hogy a magyarok az egyetlen ország az unióban, amelyik kénytelen emberáldozatot hozni, és ezt mindig figyelmen kívül hagyják Brüsszelben.
Mi tudjuk, hogy mi történik a fronton, és ezért több tiszteletet a kárpátaljai magyaroknak - mondta a kormányfő.
Családközpontúság
A magyarok számára a gyermek szent és sérthetetlen, ezért a felnőtteknek meg kell védeniük őket az államnak pedig ebben kötelessége van - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök a napokban nagy felháborodást keltett LMBTQ aktivista ügyére reagált, miszerint a Krúdy iskola pedagógia asszisztenseként azzal kérkedett egy 40 éves férfi, hogy egy 15 éves diák fiú a szeretője.
Origo