2019. november 18.,
hétfő, Jenő napja

Orbán: Kisnyilasoktól nem fogadunk el erkölcsi kioktatást

2019. október 21., hétfő 17:20

Kisnyilasoktól nem fogadunk el erkölcsi kioktatást - mondta Orbán Viktor a Jobbik frakcióvezetőjének adott válaszában a parlamentben. A DK elnökének pedig az őszödi beszédből vett idézettel válaszolt a miniszterelnök. A kormányfő válaszánál Hadházy Ákos folytatta akcióját, és trágár feliratú táblát tartott fel az ülésteremben.

Az ellenzéki padsorokból érkező hangzavarban válaszolt a felvetésekre a miniszterelnök a Parlamentben. A Jobbiknak azt mondta, tőlük nem fogad el erkölcsi kioktatást.

"Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, szeretném világossá tenni, hogy kereszténységből és erkölcsi kioktatásból bár jó tanácsokra mindig szükségünk van, kisnyilasoktól ilyet nem fogadunk el."

Orbán Viktor a DK-nak Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből idézett.

"Most idézem a DK elnökét. Nyilvánvalóan, hivatalban lévő miniszterelnökként, nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Második idézet, majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. Nem tudunk önöktől morális kioktatást elfogadni."

A miniszterelnök a szíriai konfliktusról azt mondta, annak kapcsán nemzeti érdekeket kell megfontolni, hiszen Törökország és az Európai Unió között 96 ezer migráns tartózkodik, akik Magyarország fel indulhatnak.

Hadházy Ákos egy obszcén feliratú táblával készült, amelyet a helyén mutatott fel.

A házelnök rendre utasította a képviselőt és az ellenzéket.

"Nem tudom, hogy önöknek volt-e hátul szemük vagy figyeltek-e, nagyon tetszett önöknek az, amikor Hadházy képviselő itt bohóckodott az előbb, nem tudom, hogy látták-e, mi van azon a táblán, amit felmutatott, akkor majd legyenek szívesek megnézni, és legyenek szívesek nyilatkozni arról, hogy szégyellik-e magukat helyette is, vagy pedig inkább megpróbálják eltanácsolni képviselőtársukat az ilyen magatartástól. Mindennek van határa, szégyelljék magukat."

A közjáték után Orbán Viktor arról beszélt, hogy az ellenzék a kormány elleni küzdelem helyszínévé akarja alakítani a városházákat. A miniszterelnök arra kérte a polgármestereket, hogy az együttműködést keressék.

Hír TV