2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Orbán: A szabadságnak a közjót kell szolgálnia

A mondott szó a teremtő ige erejével vetekszik, de a nem a helyükön mondott szavak rombolnak, így az is, ha olyanok beszélnek diktatúráról, akik soha nem éltek még csak hasonló rendszerben sem – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémián, a romániai forradalom huszonötödik évfordulója alkalmából. A kormányfő azt mondta, a szabadsággal úgy kell élni, hogy ne gátlástalan önzéshez vezessen, mert a szabadságnak a közjót kell szolgálnia.

A rendszert már régóta bíráló temesvári lelkészt, Tőkés Lászlót a nagyváradi püspök felfüggesztette állásából. Bírósági végzés alapján el kellett volna hagynia a parókiát, de a református hívek ellenálltak, 1989. december 16-án a testükkel akadályozták meg Tőkés László kilakoltatását. Ez volt a romániai rendszerváltozás egyik meghatározó pillanata. A temesvári forradalom átterjedt egész Romániára, a népharag elsöpörte a Nicolae Ceausescu rendszerét, a diktátort és feleségét karácsony első napján kivégezték.

Tőkés László a Magyar Tudományos Akadémián rendezett emlékülésen ezzel kapcsolatban hétfőn azt mondta, 1989-ben a magyar nemzet lelkileg olyan egységes volt, mint 1956-ban.  „Akkor és ott, Erdélyországban, Temesváron úgy éreztem, hogy netalán csak a berlini fal leomlását ünneplő, az ország egyesítésére induló németek lehettek olyan boldogok, mint mi, magyarok, akik számára a trianoni válaszfalak ledőlése megnyitotta az utat a nemzet újkori, határokon átívelő újraegyesítése előtt” – mondta Tőkés.

A miniszterelnök pedig úgy fogalmazott: Temesváron világosság gyúlt, amelynek fénye nemcsak Romániába és Magyarországra jutott el, hanem beragyogta Európát is. „Huszonöt évvel a decemberi események után tőlünk keletre sokan nem hajlandók elfogadni, hogy a forradalom egy református parókiáról, egy magyar közösségből indult el, hogy elhozza a szabadságot magyaroknak, székelyeknek, románoknak, szászoknak egyaránt” – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor idézte Tőkés Lászlót, aki 1989-ben arról beszélt, hogy a helyén mondott szó a teremtő ige értékével vetekszik. „A nem helyükön mondott szavak viszont a rombolás erejével hatnak. A rombolás erejével hat, amikor olyan emberek vádolnak más országot diktatúrával, akik sohasem éltek még csak hasonló rendszerben sem. Ők mégis úgy hiszik, rendelkeznek a diktatúra fantomképével vagy személyleírásával, pedig valójában épp a lényeget nem látják, és nem ismerik. Annak idején a jaltai és a potsdami tárgyalóasztalok mellett a nyugati világ képviselőit nem izgatta sem a fékek, sem az ellensúlyok rendszere, amikor tálcán kínálták fel Kelet-Európa népeit a zsarnokságnak. Ezt a béklyót pedig 1989-ben minden egyes országnak saját hagyományaira támaszkodva, külön-külön saját magának kellett levennie magáról” – mondta a rendezvényen a kormányfő.

Lovász László, az MTA elnöke arra emlékeztetett: Temesvár a romániai forradalom szimbóluma lett, példa a szabadságra vágyó nemzetek előtt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!