2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Orbán: Rombolnak a nem helyükön mondott szavak

A nem helyükön mondott szavak rombolnak, így az is, ha olyanok beszélnek diktatúráról, akik soha nem éltek még csak hasonló rendszerben sem – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémián, a romániai forradalom 25. évfordulója alkalmából.

A kormányfő hangsúlyozta: 1989-ben Temesváron világosság gyúlt, amelynek fénye nemcsak Erdélybe és egész Romániába, illetve Magyarországra jutott el, hanem beragyogta az akkori Európát is. Mára azonban – a miniszterelnök szerint – ez a világosság néhol már alig látható. Tőlünk keletre pedig sokan nem hajlandók elfogadni, hogy a forradalom egy református parókiáról, egy magyar közösségből indult el. „A nem helyükön mondott szavak viszont a rombolás erejével hatnak. A rombolás erejével hat, amikor olyan emberek vádolnak más országot diktatúrával, akik sohasem éltek még csak hasonló rendszerben sem. Ők mégis úgy hiszik, rendelkeznek a diktatúra fantomképével vagy személyleírásával, pedig valójában épp a lényeget nem látják és nem ismerik. Annak idején a jaltai és a potsdami tárgyalóasztalok mellett a nyugati világ képviselőit nem izgatta sem a fékek, sem az ellensúlyok rendszere, amikor tálcán kínálták fel Kelet-Európa népeit a zsarnokságnak. Ezt a béklyót pedig 1989-ben minden egyes országnak saját hagyományaira támaszkodva, külön-külön saját magának kellett levennie magáról” – tette hozzá a miniszterelnök.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!