2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

„Ő volt az, aki néven nevezte a halál kultúráját”

  • „Ő volt az, aki néven nevezte a halál kultúráját”

II. János Pál pápa elvetette a liberalizmus által kitalált, emberi jogoknak álcázott hazugságokat – mondta Semjén Zsolt a néhai katolikus egyházfő megválasztásának 40 évfordulóján a Parlamentben. A miniszterelnökhelyettes az emberi jogok elszánt harcosának nevezte a pápát, és kiemelte, hogy prófétaként előre látta a következő évtizedek során a kereszténység puszta léte ellen bekövetkező támadásokat. Karol Wojtyla haláláig, 2005 áprilisáig vezette a katolikus egyházat. 2014-ben avatták szentté.

„Mindeközben hangoztatta, hogy a teremtett embernek jogai mellett kötelességei is vannak Istennel, önmagával, felebarátaival, a nemzettel, a szülőhazával, a társadalommal, sőt az egész emberiséggel szemben. Ő volt az, aki néven nevezte a magát haladásnak álcázó eszmék együttesét, a halál kultúráját, és védte az emberi életet a fogantatása első pillanatától az utolsóig” – fogalmazott Semjén Zsolt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!