2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Nővérképzést indítanak az egyházi kórházak

Közösen dolgoznak tovább a magyar egészségügy fejlesztésért az egyházi kórházak. Az intézményvezetők és fenntartók erről megállapodást is aláírtak – ennek része az is, hogy az Egyházi Kórházak Egyesülése nővérképzést indít.

  • Nővérképzést indítanak az egyházi kórházak

Nekünk az a küldetésünk, hogy azoknak az embereknek elvegyük a félelmét, a szorongását és úgy tudjuk beengedni az intézményeinkbe őket, hogy nem csak a kapunkat nyitjuk ki, hanem a szívünket is– mondta el Kozma Imre atya, az Irgalmas Rend főnöke.

Kozma Imre atya, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője fogalmazta meg az egyházi intézmények küldetésének lényegét. A Szent Ferenc-kórház, a Betegápoló Irgalmasrendi Kórházak, a Bethesda Gyermekkórház és a Mazsihisz Szeretetkórház évek óta segíti egymást. Idén egyesületi formával tették hivatalossá a közös munkát, az együttműködésbe pedig a készülő evangélikus és görög katolikus kórházak fenntartói is bekapcsolódnak.

Közös informatikai háttér szolgáltatásokat csináltunk. Közös radiológiai leletezést csináltunk, tehát ezek már mind működnek. Kihelyezett osztályokat működtetünk, egymáshoz helyezzük át az orvosainkat, adott esetben ápolóinkat, kihelyezzük egymáshoz az ambulanciáinkat, magyarul próbáljuk azokat a fajta nehézségeket, amikkel szigetkórházak szembesülnek, ezeket próbáljuk egyformává tenni. Jelenleg közös életpálya modelleket szeretnénk kidolgozni– mondta Toldy Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója. A következő években a fővárosi egyházi kórházak több gyógyászati ágban is jelentős szerepet kapnak.

Szülészeti, nőgyógyászati, anyasági, apasági centrumtól kezdve, hospis ellátáson keresztül sürgősségi központokon át jelentősen bővülő pályán vannak. Hangsúlyozottan az Egészséges Budapest programhoz kapcsolódóan és azzal szoros szinkronban a mi kórházaink– mondja Velkey György a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

A magyarországi egyházak együttműködése a Mazsihisz elnöke szerint példaértékű. A most aláírt együttműködési nyilatkozat a jövőbeni fejlesztésekre és egy közös nővérképzésre irányul, ami a képzés után is 4-56 évig bentlakást biztosítana a nővérek számára.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.
A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!