2024. 02. 24. Szombat Szökőnap napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

November 4-én hallgatták ki a NAV-ügy gyanúsítottját

Közel két hete, november 4-én hallgatta ki a rendőrség a NAV-ügy gyanúsítottját. Ezt a nyomozást felügyelő ügyészség vezetője, Polt Péter mondta a parlamentben az LMP frakcióvezetőjének, Schiffer Andrásnak a kérdésére.

Részleteket Polt Péter sem árult el az egy éve tartó büntetőeljárásról. Horváth András, az adóhatóság volt munkatársa tavaly ősszel azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a nagy cégek évi ezer milliárd forint adót csalhatnak el, mert az adóhatóság elnéző velük szemben. Feljelentésére a Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés gyanújával rendelte el a nyomozást tavaly decemberben.

– A NAV-ügyben is folyamatban van a nyomozás, olyannyira, hogy november 4-én már gyanúsítotti kihallgatásra is sor került. Ott egyébként nemcsak hivatali visszaélés, hanem más bűncselekmények gyanúja is felmerült. Azonban hozzá kell, hogy tegyem, hogy nyomozni nem lehet a nyilvánosság előtt, arról lehet híradást adni, hogy egy-egy ügyben folyik a nyomozás, erről sem biztos, hogy mindig szerencsés, azonban azt, hogy egyes nyomozati cselekményeket tudassunk a közvéleménnyel, biztos, hogy nem lenne jó módszer, hiszen ez a nyomozás eredményességét negatívan befolyásolná – fogalmazott Polt Péter legfőbb ügyész.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Vidéki Antifa-tag rongált Budapesten

Vidéki Antifa-tag rongált Budapesten

Az elkövető Jámbor András és Pikó András aktivistája, illetve korábban a tatabányai baloldali polgármester kabinetjének kommunikációs gyakornoka volt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!