2019. április 23.,
kedd, Béla napja

Novák Katalin: nagy az érdeklődés a magyar családpolitika iránt

Hír TV

2019. március 15., péntek 12:12, frissítve: péntek 14:18

A magyar mintát szem előtt tartva egy családbarát ország szeretne lenni az Egyesült Államok is - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Washingtonban.

Novák Katalin hangsúlyozta: nagy az érdeklődés a magyar családpolitikai intézkedések iránt és ahogy eddig is együttműködött a két ország, úgy ezután is folytatni fogják a közös munkát. Az EMMI államtitkára hozzátette: a tengerentúlon arra kíváncsiak a politikusok, hogy mitől ilyen sikeresek a magyar családokat érintő intézkedések.

Szakmai szinten már elkezdtük a közös munkát, egyeztetjük az álláspontunkat, amit az ENSZ-ben képviselünk. Illetve ők is várják azt, hogy a magyar családpolitikai lépésekről minél több tájékoztatást kapjanak részletekben menően is. Itt például az adórendszer átalakításánál vagy éppen a költségvetés tárgyalásánál vagy a jogszabályoknak a benyújtásánál a magyar mintát sok képviselő szeretné elővenni. Illetve a kormányzatnak a képviselői is jelezték azt, hogy inspirálóan hatott rájuk a magyar modellnek, a magyar családpolitikának a megismerése – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.