2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Név nélküli migránskártyája volt a Budapesten elfogott szír terroristának

  • Név nélküli migránskártyája volt a Budapesten elfogott szír terroristának

Név nélküli bankkártyája volt a Magyarországon elfogott szír terroristának – értesült a köztévé. A hirado.hu-n megjelent információk alapján a bankkártyára 500 eurót, vagyis 150 ezer forintnak megfelelő összeget utaltak. A portál szerint a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva szerette volna elkerülni a letartóztatást.

A TEK múlt pénteken közölte, hogy a dzsihadista az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt. A férfi az adatok szerint a lefejezésekben is részt vett Szíriában.

A szír férfi elismerte, hogy részt vett embercsempészésben – erről ügyvédje beszélt az Echo TV Napi Aktuális című műsorában. Kelen László azt is mondta: Hasszán F. azt viszont továbbra is tagadja, hogy az ISIS tagja lenne, valamint, azt is, hogy részt vett gyilkosságokban.

„Az ügyészség azt állítja, hogy valószínű, hasonlít rá, ő is lehet. De az, hogy pontosan ő volt-e, hogy pontosan így történt-e és hogy más tanúk megerősítik-e ezt, ez fog most történni az előzetes letartóztatása alatt. Ennek a vizsgálata van hátra nemzetközileg is az ügyészség és más nyomozóhatóság által és az fogja bebizonyítani, hogy az a személy, aki az én ügyfelem, az azonos-e ezzel a feltételezett ISIS harcossal” – mondta Kelen László.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!